Két művész. Két világ. Két hang. Egy színpad.
„Le nem veszi tekintetét az erdőről, topogni kezd, nyaka befeszül, a háta megkeményedik, a combommal átkarolva érzem, élesen kopog a patája a jégen és a köveken, hallom, ahogy a megfagyott szaru a bazaltot rúgja, mint két idegen, egyik sem enged a másiknak, csak összeérnek, de nyomot nem hagynak, mint halandó találkozása az örök élettel, Tamás találkozása Jézussal, olyan nagy a hideg a Pilis hegység völgyeiben, hogy a havon nem hagy nyomot se ember, se állat.”
Az esten Kollár-Klemencz László Anyám tenyere című kötetének különös világa elevenedik meg. Egy világ, amelyben ember és természet még szorosan összetartozik, és ahol a hit, a szeretet, a bűn és a megbocsátás kérdései egészen közel kerülnek hozzánk.
Az Anyám tenyere történeteiben különböző utak vezetnek Istenhez: a keresztény hit, a természethez való ősi kötődés vagy éppen a pogány rítusok. De valamennyi mögött ugyanazok a nagy kérdések húzódnak. Mit jelent szeretni, lehet-e megbocsátani, és válhat-e a bűnből kegyelem?
„Ki akarta, hogy feláldozzák a bárányt? Miért kellett áldozni, Isten senkit nem kér, hogy kedvéért bárányt öljenek…” – hangzik el Pomuk fohászában.
Kollár-Klemencz László írásaiban a természet nem egyszerű háttér, hanem eleven, velünk egyenrangú világ, amelyben az ember saját létezésére is másként tekinthet.
A Szív-hasad ezt a különös világot hozza közel a színpadon: irodalommal, zenével, felolvasószínházzal, két alkotó találkozásán keresztül.
