Ugrás a tartalomra

Belefér egy pici szívbe

Énekeltető, kacagtató gyerekelőadás

Belefér egy pici szívbe

Ingyenesen, de védettségi igazolvánnyal látogatható interaktív gyerekelőadásunk a nagycsoportos óvodásoktól a kisiskolásokig várja az énekelni, verselni szerető gyerekeket és családjaikat adventkor is. December 5-én és 19-én a Várkert Bazárban, december 12-én a Lovarda csarnokában a Budavári Palotanegyedben.

„Apa szíve lyukas zokni? És a tyúkok biztosan mind falun laknak?” A Grecsó Krisztián gyerekverseire épülő zenés-verses gyerekelőadás a színház varázsát, a koncert szívdobogását viszi el a gyerekekhez a Csík zenekar művészeinek közreműködésével.

A Kossuth-díjas Csík Zenekar három tagja az előadáson nemcsak művészként lép színpadra, hanem Majorosi Mariann (énekes) maradhat anyuka, néptáncos és óvónő, Makó Péter (fúvós hangszerek) háromfiús apuka, Szabó Attila (húros hangszerek) pedig apuka és egy kicsit újra tanító bácsi.

A koncert előtt és után minden adventi vasárnapon kézműves foglalkozások várják a gyerekeket és szüleiket, ahol  gyermekanimátorok segítségével közösen készíthetik el a család adventi koszorúját, apró játékokat és díszeket az ünnepekhez. Ha pedig minden ajándék elkészült, animátoraink segítségével kicsik és nagyok egyaránt élvezhetik – idén először – interaktív karácsony játékainkat.

Közreműködik:

Grecsó Krisztián – versek, szövegek

Majorosi Mariann – ének

Makó Péter – fúvós hangszerek

Szabó Attila – húros hangszerek

Szabó Ábel – ütőhangszerek

Zeneszerző: Szabó Attila

Rendező: Seres Tamás

Az előadás időtartama: kb. 50 perc