A lemezborító, mint képzőművészeti alkotás
Szeretjük a zenét és szeretjük a képzőművészetet is. Egy intenzív zenei élmény képeket varázsol elénk, egy festmény láttán pedig ritmusok, harmóniák „szólalnak meg” bennünk. Tán bele sem gondoltunk még abba, hogy a zene és a képzőművészet közötti kapcsolat nemcsak véletlenszerűen erősíti a befogadói élményt, hanem tudatos alkotói szándék is állhat a háttérben. Számos zeneműnek van „képes” címe, de a képzőművészetben is léteznek dalok, szonáták és szimfóniák. A két műfaj kapcsolata sokrétű, történetileg szinte az ősidőkig nyúlik vissza. Előadás sorozatunkban ezt a kapcsolatot szeretnénk minél több oldalról megvilágítani, említést téve többek között az operák képi világáról, a zenészportrékról, sőt még a hanglemezborítók stílusairól is.
Az online zenei fogyasztás időszakát a cd-korszak előzte meg, ami a
lemezborítók szempontjából a bakelit hanglemez évtizedeinek a folytatása és lezárása volt. A nagy lemezkiadók már szinte a kezdet kezdetén fölismerték a lemezborítóban rejlő óriási lehetőséget: hiszen a borító, mint tudatosan tervezett esztétikai alkotás nemcsak eladhatóbbá, vonzóbbá és kívánatosabbá teszi az árut, vagyis magát a zenei hanghordozót, hanem bizonyos értelemben értelmezi is a művet.
A barokk zenei lemezek borítóján kézenfekvő, hogy barokk műalkotások szerepelnek, de éppígy gyakori megoldás a zeneszerző, vagy az előadó portréjának szerepeltetése is. A modern fogyasztási kultúra következménye, hogy ma már sok előadóművész is kultikus divatikonként jelenik meg, így aztán olykor nehéz eldönteni, hogy egy popzenész, vagy egy komolyzenei előadó lemezét tartjuk-e a kezünkben…
Közreműködnek:
dr. Bellák Gábor, művészettörténész
Budapesti Filharmóniai Társaság zenészei