Várkert Bazár

Mindennapi Pszichológia

Perfekcionizmus: áldás vagy átok?
Szekciók

Az elmúlt évtizedben egyre népszerűbbé vált a pszichológia tudománya, hiszen életünk minden pillanatát pókhálóként szövi át, az emberi működésünk, kapcsolataink alapját határozza meg. Emiatt érthető, hogy a médiában is töretlen népszerűség övezi. A fokozódó érdeklődést érzékelve 2021 őszétől minden hónapban egy-egy izgalmas témát jár körül a Mindennapi Pszichológia magazin és a Várkert Bazár új rendezvénysorozata, amelynek műsorvezetője Szily Nóra.

A perfekcionizmus és a maximalizmus szavakat hallva sok embernek olyan pozitív fogalmak jutnak eszébe, mint a tökéletesség és a hibátlanság. Azonban a hajlam a perfekcionizmusra egyáltalán nem jár együtt a megelégedettség és a hibátlanság érzésével, sőt ennek a szöges ellentétéről van szó. A maximalizmus hátterében vajon a szülői elvárásoknak való megfelelés vagy gének által meghatározott jellegzetesség áll? Hogyan hat a szülői maximalizmus a gyermek, illetve annak felnőttkori teljesítményére? Mi a különbség a kóros és a hasznos perfekcionizmus között? Hogyan küzd meg a perfekcionizmussal például egy élsportoló? Ezekről a kérdésekről is beszélget Dr. Tárnok Zsanett klinikai szakpszichológus, neuropszichológus és Cseh László, olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszó.

Közreműködők:

Műsorvezető: Szily Nóra újságíró, pszichológus, coach
Szakértő: Dr. Tárnok Zsanett klinikai szakpszichológus, neuropszichológus, a Mindennapi Pszichológia Magazin kiadója és felelős szerkesztője
Vendég: Cseh László, olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok

A hatályos kormányrendelet alapján az előreváltott ülőhelyes nézőtérrel megrendezett kulturális rendezvényeinkre, előadásainkra védettségi igazolvány nélkül is szabad a belépés.

A zenés-táncos illetve zárt térben tartott egyéb rendezvényeinket magyar vagy uniós védettségi- és egy arcképes igazolvány (személyi igazolvány, jogosítvány vagy útlevél) együttes bemutatásával vagy a védettséget igazoló telefonos applikációval látogathatják a 18 év felettiek.

A 18 év alattiak felügyelet nélkül vehetnek részt programjainkon, amennyiben rendelkeznek védettségi igazolvánnyal. A 16 év alatti hozzátartozók mentesülnek a védettségi igazolás alól, de életkoruk igazolására diák- vagy arcképes igazolványt (személyi igazolvány vagy útlevél) kell felmutatniuk, amennyiben ezt a jegykezelő kéri tőlük, a rendezvényre való belépésük pedig csak és kizárólag felügyeleti jogot gyakorló, védettségét a fentebb említett módon igazolni képes felnőttel lehetséges.

További információkért kérjük olvassa el figyelmesen járványügyi óvintézkedéseinket.

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.

Időpontok

Belépőjegy

3500Ft

Hírlevél feliratkozás

Kedvezményes online jegyeink és legfrissebb eseményeink hétről-hétre.

Kövess minket