Ugrás a tartalomra

A vesztes harcot is meg kell vívni. Mohács, 1526

Rejtélyes történelem

Katona Csaba

A Rejtélyes történelem című sorozat kevésbé ismert, vagy ismertnek vélt, de sokszor tévhitekkel övezett történeti esemény nyomába eredve vizsgálja a magyar múlt egyes kérdéseit. A program házigazdája Katona Csaba történész, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának munkatársa, aki minden témát egy meghívott vendéggel jár körbe és mutat be a közönségnek.

Az 1526. évi mohácsi csata a magyar történelem egyik sorsfordítónak tartott eseménye, amelynek értékelése nagyban meghatározza a nemzeti múltról vallott felfogásunkat és jelenlegi önképünket. Már legalább százötven éve rögzült az a felfogás, hogy a magunk emberi gyengeségéből itt siklott ki a magyar történelem menete, és lettünk elnyomottai és kiszolgáltatottak keletnek és nyugatnak egyaránt. A legújabb történeti kutatások azonban jelentősen árnyalják ezt a negatív képet. A történeti forrásokból úgy tűnik, hogy a magyar kormányzat és társadalom érzékelte a veszélyt, mindent megtett a katasztrófa elhárításáért, és a végén vállalta az egyenlőtlen küzdelmet a kor katonai szuperhatalmával szemben. A fennálló dilemmát, jelesül ellenállni egy agresszív szomszédos világbirodalomnak, vagy küzdeni ellene a végsőkig, még a mai tudásunk alapján sem tudnánk megoldani, de a magyar társadalom erejét mutatja, hogy a király hatalma és a főváros elvesztése után sem adták fel a küzdelmet, hanem a Habsburg Monarchiába illeszkedve kitartottak az ország integritása és a nyugati keresztény értékrend mellett.

A program házigazdája: Katona Csaba történész, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának munkatársa
Vendég: Varga Szabolcs (ELTE HTK Történettudományi Intézet)