Ugrás a tartalomra

Rejtő Jenő: A tizennégy karátos autó

Koncertszínház a Budapest Bárral

14 karátos autó

Az utánozhatatlan humorú Rejtő Jenő írói fantáziája külön világot teremtett a magyar regényirodalomban. Ezúttal a legnépszerűbb műveinek egyike A tizennégy karátos autó, a TRIP koncertszínházi sorozat egyik szenzációja érkezik januárban a Várkert Bazárba.

Több generáció kedvenc regényírója egy olyan zenekart is megihletett, amely stílusával, zenei sokoldalúságával minden korosztályt elbűvöl: az előadás kulcsjeleneteihez a Budapest Bár zenészei és a kitűnő dalszerző, Szűcs Krisztián írták a dalokat. Így lett Gorcsev Iván, Vanek úr és Vendier őrmester sivatagi ámokfutásából varázslatos összművészeti élmény.

„Rejtő feszes poéntornádójához elsőre megtisztelő, azonban lehetetlennek tűnő feladatnak látszott dalokat írni. Szerencsére a briliáns karakterek szinte maguk írták a szövegeket és a dallamokat a fejemben, sokat segítettek Keresztes Tamás zenei szempontból is értő, érzékeny iránymutatásai” – vallott Szűcs Krisztián a munkafolyamatról.

A koncertszínház legalább annyira színházi, mint zenei élmény, a dalokat nem énekesek, hanem nyolc kitűnő színművész adja elő, a produkció rendezője és egyben díszlettervezője a Jászai Mari-díjas Keresztes Tamás, aki Divinyi Rékával együtt adaptálta színpadra a regényt.

„Ez az első önálló rendezésem egy remek stábbal, valódi örömmunka volt az egész próbafolyamat” – nyilatkozta Keresztes Tamás.

Közreműködők:

Szereplők:

Narrátor, Oroszlán - Keresztes Tamás

Bertinus tanár, André, Lingström, Marvieux, Légiós tiszt, Corot - Dankó István

Vanek úr - Mikó István

Laboux, Privát Elek, Vendier őrmester - Mertz Tibor

Anett - Mentes Júlia

Grocsev Iván - Lengyel Benjámin

Hallgatag Drugics - Szécsi Bence e.h.

Rézláb- Jakab Balázs e.h.

Színpadon a Budapest Bár zenekar: Farkas Richárd, Farkas Róbert, Kisvári Bence, Ökrös Károly, Ürmös Sándor.

Díszlet, látvány: Keresztes Tamás és Várai Artúr

Jelmez: Bartos Letícia

Grafika, rajz: Várai Artúr

Animáció: Nagy Tamás

Visual: Magács Vince

Fény: Mihalecz Tamás

Dalszövegek, zene: Szűcs Krisztián, Kollár-Klemencz László és a Budapest Bár zenekar

Hangszerelés: Budapest Bár

Korrepetítor: Szép András

Dramaturg: Divinyi Réka

Rendezőasszisztens: Szakács Zsuzsa

Rendező: Keresztes Tamás

 

A hatályos kormányrendelet alapján az előreváltott ülőhelyes nézőtérrel megrendezett kulturális rendezvényeinkre, előadásainkra védettségi igazolvány nélkül is szabad a belépés.

A zenés-táncos, illetve zárt térben tartott egyéb rendezvényeinkre továbbra is az eddigi szabályok érvényesek, azaz azokat magyar vagy uniós védettségi- és egy arcképes igazolvány (személyi igazolvány, jogosítvány vagy útlevél) együttes bemutatásával vagy a védettséget igazoló telefonos applikációval látogathatják azokat a 18 év felettiek.

A 18 év alattiak felügyelet nélkül vehetnek részt programjainkon, amennyiben rendelkeznek védettségi igazolvánnyal. A 16 év alatti hozzátartozók mentesülnek a védettségi igazolás alól, de életkoruk igazolására diák- vagy arcképes igazolványt (személyi igazolvány vagy útlevél) kell felmutatniuk, amennyiben ezt a jegykezelő kéri tőlük, a rendezvényre való belépésük pedig csak és kizárólag felügyeleti jogot gyakorló, védettségét a fentebb említett módon igazolni képes felnőttel lehetséges.

További információkért kérjük olvassa el figyelmesen  járványügyi óvintézkedéseinket.

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.