Várkert Bazár

ajsa luna

Kristoaf & ajsa luna

YBL POP
Szekciók

A 2022 nyarán útjára indult YBL POP célja, hogy izgalmas, a nagyközönség számára ritkán hallható könnyűzenei produkciókat hozzon a Várkert falai közé. A különleges dalszerzői párosításokból álló eseménysorozat a hazai könnyűzenei élet dalszerzőinek széles skáláját vonultatja fel. Ezúttal  két fiatal tehetség mutatkozik be a Várkert Bazár Szárazárok színpadán.

KRISTOAF
Énekes-dalszerzőként indult, majd elektronikus indie stílusban dolgozta fel a fiatalok nosztalgiaflessét kristoaf. Debütáló lemeze, a “stáblista” 2021 tavaszán látott napvilágot, azóta az egyik legizgalmasabb feltörekvő előadóként tartják számon. Zenekarával tavasszal a Margaret Island előzenekaraként turnézott, márciusban Hundred Sins és Lil Frakk közreműködésével mutatta meg egy sötétebb oldalát, októberben ezt bővítette második single-jével, a “csattanó”-val, 2022 decemberében megjelent “műhely” című albuma, amit egy öt napos alkotótábor ölel körbe. A badacsonyi elvonuláson kristoaf zenész és producer kortársait hívta meg egy olyan alkotási folyamatra, aminek eredményeképpen egy újabb, dinamikusabb árnyalatát ismerhetjük meg az előadónak. A “műhely” egy olyan koncept lemez, amit csupán a helyszín és az idő köt össze, dalaiban teljesen diverz, sok stílust jár körbe, mégis összefogja kristoaf keserédes, progresszív dalszerzése.

AJSA LUNA
Mélysötét elektronika, magával ragadó szövegvilág és baljós, de ugyanakkor mesebeli
hangzás jellemzi leginkább a Z generációs Hamupipőkeként aposztrofált ajsa lunát.

Esőnap: 2023.08.08

Minden, a programmal kapcsolatos változtatás jogát fenntartjuk!

Az autóval érkező látogatóink számára ajánljuk a Várgarázs I. parkolóhelyeit. (1013 Budapest, Apród utca 5-7.)

Időpontok

Belépőjegy

3000Ft

Hírlevél feliratkozás

Kedvezményes online jegyeink és legfrissebb eseményeink hétről-hétre.

Kövess minket