Szentpéteri Csilla számára a zene nemcsak hangokból, hanem utazásokból és különleges pillanatokból születik. 26 éve járja a saját útját, már nyolc albuma jelent meg sajátos zenei stílusában. A temperamentum nemcsak a zenéjének, hanem a személyiségének is része. A zongoraművész szeptember 5-én a Várkert Bazárban idézi meg a nyár életörömét zenésztársaival, forró latin ritmusokkal, jazzstandardekkel és virtuóz hangszerpárbajokkal.
Sokáig gondolkodtam azon, hogy mi is legyen a koncert címe, hiszen az instrumentális zene lényegét nagyon nehéz pár szóval érzékeltetni. Úgy érzem azonban, hogy a Temperamento jól megragadja mindazt, ami közel két órában történik majd a színpadon. Egy sodró hangulatú, magas hőfokú zenei élményre készülünk, amelyet forró ritmusok, hangszerpárbajok, latinos és bossanovás dallamok, melodikus jazz és virtuóz zongorajáték fűszereznek.
Ezen az estén felidézzük a nyár varázslatos pillanatait, azokat a dinamikus vagy éppen elcsendesedett élményeket, amikor igazán jól éreztük magunkat, és amelyeknek köszönhetően feltöltődve vághatunk neki az ősznek.
Hogyan született meg a produkció?
Egyrészt klasszikus zenékből, amelyeket XX–XXI. századi műfajokkal ötvöztünk, másrészt korábbi és legújabb saját szerzeményeimből állt össze a műsor. Mindig nagy kihívás a repertoár összeállítása! 150 átiratból és 60 saját szerzeményből most kit hagysz otthon?
Napokig küzdök vele. Ígérem, ezúttal is lesznek közönségkedvencek. Például a Pisztácia című dalom, amiről biztosan sokaknak eszébe jut Bud Spencer filmjeinek boldog, önfeledt életérzése. Szintén ez a hangulat köszön majd vissza a Paganini Salsában, melyben Paganinit Liszt Ferenccel Kubába utaztattuk Nagy János zeneszerző társammal. Új szerzemények is érkeznek, a koncerten debütál majd a Zsonglőrök és a Broken wings, avagy Egy Griffmadár születése című számom.
Kitől örökölted a temperamentumos természetet?
Mindkét szülőm heves vérmérséklettel rendelkezik. Gyerekkoromban komoly problémáim voltak az iskolában, de megmentett, hogy elég jól zongoráztam ahhoz, hogy az ünnepségeken engem állítsanak színpadra. Így visszamenőleg a „rosszasággal” is vitatkoznék, inkább úgy fogalmaznék: mindig erős volt az igazságérzetem. Az tény, hogy szenvedélyesen kiálltam a barátaim mellett és időnként vulkánkitörésszerűen közöltem a véleményemet. Ha azonban kellett, önfegyelmem is volt. Már hatévesen zongoráztam, versenyszerűen sportoltam, úsztam, hosszútávfutó voltam; mindezekhez komoly önfegyelemre és kitartásra volt szükség.
Hol tartasz most a zenei pályádon?
2000-ben született meg az első lemezem, az üZENEt. Akkor még kísérleteztem, azóta rátaláltam a stílusomra és úgy érzem, - a visszajelzések is ezt igazolják -, hogy rengeteget fejlődtem, beérett a munkám. Eleinte megpróbálták rám erőltetni, hogy nagy slágereket játsszak. Én viszont szerettem volna megmozgatni az agysejtjeimet, alkotni és saját gondolataimat beleszőni a klasszikus zenei témákba, mert zongoristaként csak közvetítőnek éreztem magam. Így született meg a Piano Planet, az én sajátos Zongorabolygóm.
Hogy fogadták a műfajok keverését? Kaptál hideget és meleget is?
Szerencsés vagyok, mert a többség izgalmas újítást látott benne, és értékelte, amit csinálok. Persze volt, akinek nem tetszett, de ha az ember hisz önmagában, és abban, amit csinál, ráadásul kitartó is, akkor nem bizonytalanodik el. 26 éve járom a saját utamat, ez idő alatt nyolc albumom jelent.
Hogyan írsz zenét?
Van, hogy magától jön az ihlet – például egy ausztrál utazás aboriginál dallamokat hív elő belőlem - , de az is előfordul, hogy küzdenem kell érte. Ha most azt mondom, hogy hazamegyek, és írok egy új dalt, nem biztos, hogy rögtön megszületik valami. Ha azonban elkezdek elmélyülni a fantáziabirodalmamban, megadom magamnak az esélyt, hogy életre hívjak egy dallamot. Lehet, hogy órákig étlen-szomjan, csöndben agyalok, mire egyszer csak elindul valami. Ha pedig nyaralás közben, mondjuk a Balaton közepén jön egy dallamfoszlány, akkor feldúdolom a telefonomra, és hazaviszem a stúdióba, hogy ott kibontsam.
Ki lenne az a zenész, akit egy lakatlan szigetre magaddal vinnél?
Roby Lakatos hegedűvirtuózt. Hú, micsoda muzsikálás lenne ott!
Hányan lesztek a Várkert Bazár színpadán?
A zongora mellé egy öttagú, kiváló zenészekből álló csapat sorakozik fel. Elek István szaxofonon, Takáts Jozzy József gitáron, Kovács Norbert dobon, Máthé László basszusgitáron, Takács Marci pedig ütőhangszereken csatlakozik hozzám. Elképesztően jól jammelnek, fantasztikus érzés, amikor egy improvizációs részt átadok a szaxofonosnak vagy a gitárosnak. Ilyenkor a ritmusok szinte szárnyra kapnak, nagyon várom már ezt a közös játékot.
Kiket vársz a koncertre?
A bölcsőtől egészen a 99 éves korosztályig mindenkit várunk, aki szereti a nyáresti kikapcsolódást, a feelinges zenéket, a latin, a jazz és a bossa nova lüktetését. A zeneszámokat derűs anekdotákkal, a nagy zeneszerzők és az életem színes történeteivel kötöm majd össze, beavatva a közönséget a kulisszatitkokba is. Találkozzunk a Várkert Bazárban, varázslatos környezetben, ahol pazar színpadi fényjátékkal tesszük teljessé ezt a nyári koncertélményt!