Csemer Boglárka, Boggie fiatalon Párizsban élt, ekkor szeretett bele a francia kultúrába, a Nouveau Parfum című dal szerzője, Müller Péter Sziámi pedig francia szakon diplomázott, Marlene Dietrichhel és Jacques Chirac-kal is találkozott. Október 6-án a Várkert Bazárban személyes történeteken, legendás francia alkotókon és a sanzonok világán keresztül idézik meg azt a Franciaországot, amely mindkettőjük életét gazdagabbá tette.
Mi az a francia élmény, amelyről úgy érzitek, hogy valamiben megváltoztatta azt, ahogyan a világról gondolkodtok?
Boggie: Számomra az, hogy frissen érettségizett fiatal lányként eltölthettem egy teljes évet Párizsban. Mezei babysitter voltam, de mai napig életem egyik legmeghatározóbb élménye. Ott szippantottam magamba igazán a francia nyelv és kultúra szeretetét. Innen egyenes út vezetett a francia nyelvű dalszerzés felé, ezért is éneklek és szerzek francia nyelven saját dalokat.
Sziámi: Húszéves voltam, amikor kiderült, hogy a vér szerinti apám – akinek a létezéséről addig nem is tudtam - Párizsban él, egy világhírű non-fiction író. Sikerült kijutnom hozzá, és azonnal belecsöppentem a szélsőségesen franciás, bohém művészéletbe. Találkozhattam Marlene Dietrichhel, Jacques Chirac-kal, Franciaország elnökével, neves francia írókkal és színészekkel, legfőképpen színésznőkkel. (nevet)
Durván mellbevágó kultúrsokk volt ez a Kádár-kor nyomasztó zártsága után. Nagy halom könyvvel és lemezzel érkeztem haza. Azokat bújtam, mielőtt felvettek az ELTE francia szakára. Nem sokkal később franciául láthattam viszont a verseimet A magyar költészet antológiájában József Attila, Nagy László és Juhász Ferenc költeményei mellett.
A „Parasztok és polgárok” című est középpontjában a francia sanzon áll. Mitől lehet izgalmas a magyar közönség számára ez a világ?
Boggie: Szerintem a téma univerzális. Minden társadalomban lezajlottak a polgárosodás folyamatai, ami természetesen új kulturális virágzást eredményezett: új témái és új szereplői lettek a daloknak. Franciaország mindebben az élen járt, hiszen a francia forradalom volt a katalizátor Európa-szerte, és onnantól nem volt megállás.
Sziámi: Sokan vannak Magyarországon is, akik tudják, de minimum érzik, hogy az angolszász könnyűzene egyeduralma sivár és unalmas is tud lenni. A francia sanzonok az európai kultúra legjobb, legütősebb, legszellemesebb dalai. Nem a francia rockról beszélek, mert az legtöbbször elég gagyi, hanem arról a sokrétű üzenetről, amit a Montmartre tüze vagy melankóliája, a falusi groteszkek és a halászballadák együtt sugallnak nekünk.
Édith Piaf és Charles Aznavour, Georges Brassens, Boris Vian és Yves Montand dalai, a Champs-Élysées és a normann tengerészénekek hangulata minden érzelmet és sejtelmet megmozgatnak a hallgatóban. Ezt próbáljuk érzékeltetni franciául, olykor pedig fordításban.
Hogyan születik meg egy ilyen este: szigorúan követitek az előre megírt forgatókönyvet, vagy hagytok teret az improvizációnak is?
Boggie: Hagyunk, de azért van egy fő váz, amihez vissza-visszatérünk. Kell is, mert minden egyes estén órákat lehetne beszélgetni az adott témáról. Komoly belső fegyelmet igényel, hogy ne kalandozzunk el, de kellően színes-szagos maradjon az este.
Sziámi: Feltolulnak a gyönyörű és olykor bizarr, minimum pikáns emlékek, és olyankor fegyelmezetlenül elkalandozom. Boggie kedves tehetséggel szokott keretet szabni a csapongásomnak. Ritka hatékonyan és kellemesen működünk együtt.
Milyen dalok hangzanak majd el?
Boggie: Ez egy komoly felkészülést igénylő sorozat, ezért minden alkalomra új dalokat tanulunk, új szövegeket és videókat kutatunk. Nem tudnék egyet kiemelni, de minden esten van kedvencem. Most épp Georges Brassens van porondon, aki kiemelkedő dalszerző, és tökéletesen passzol az október 6-i estünk tematikájába, mert egy igencsak alulról jött művészről van szó.
Sziámi: Brassens-t egy gimnáziumi osztálytársam ismertette meg velem. Diplomatagyerekként bejárta a francia nyelvű Maghreb-országokat (szerk.: Marokkó, Algéria, Tunézia), hazahozta és megmutatta nekem a zenéiket. Később Halász Gábor barátomnak köszönhettem például a Tri Yann dalait, ezeket a fergeteges breton–kelta–francia népdal-sanzonokat. Piafot énekeltem Szakcsi Lakatos Bélával, Boris Viant fordítottam Kiss Csaba Tajtékos dalok rendezéséhez. Micsoda világ!
Egy párizsi kávéházban milyen francia dalt hallgatnátok szívesen?
Boggie: Nekem a La Bohème egy örök kedvenc. Szerintem szerelmes vagyok Charles Aznavourba. Bár lennének még ennyire komplex előadóművészek, akikért tudnék rajongani!
Sziámi: Boris Viantól a Déserteur, minden idők legbetiltottabb francia dala, a háború- és a hatalomkritikája miatt váltott ki botrányt. Belőlem meg azt váltotta ki, hogy magyarra fordítsam. (nevet)
Európában és Magyarországon is sokat változik az, ahogyan a kultúráról gondolkodunk. Mi az, amit érdemes lenne a franciáktól megtanulnunk?
Boggie: Szerintem az, hogy nincs jobb-bal-közép-alul-felül. Egy nemzet vagyunk és kész pont. Egymást szeretni, tisztelni és megtartani kell tudnia egy nemzetnek. Ehhez az elsődleges kapaszkodó pedig a kultúra.
Sziámi: A Parasztok és polgárok ennek az estnek a címe. Segít végiggondolni a hazai népies–urbánus, illetve a francia párizsi–vidéki kulturális különbségeket és hasonlóságokat.
Ha egyetlen francia sanzon segítségével kellene bemutatnotok egymást a közönségnek, melyik dalt választanátok a másikhoz?
Boggie: Bécaud: Maintenant. Az szerintem a Péter dala. Amikor ezt a dalt énekli, akkor benne van minden, amit szeretek, tisztelek és csodálok Péterben.
Sziámi: A La Bohème hihetetlenül gyönyörűen szólal meg Boggie előadásában.
Kinek szól igazán a „Parasztok és polgárok”?
Boggie: Mindenkinek, akit komplexen érdekelnek korszakok és kultúrák és szeret összefüggésekben gondolkodni. Egy kis zene, egy kis irodalom és egy kis mi.
Sziámi: A kultúra teljességének jegyében: ha nem lenne félreérthető, gondolkodás nélkül rávágnám, hogy parasztoknak és polgároknak. Én mondhatom ezt úgy, hogy cseppet se legyen bántó, hiszen voltam falusi is, meg városi is. Laktam a zalai vályogházamban és a George V. elnöki lakosztályában is - nem állami pénzen, és nem is a sajátomon, persze. (nevet) Voltam halász Grandville-ben és operaigazgató Budapesten. Hobo és sznobo.
NZSA