Húsz évesen kezdte pályafutását az Anima Sound System zenekarban, hét éven át megidézte nekünk Woodstockot Nemjuci nevű rockzenekarával és állandó tagja, dívája a Budapest Bárnak. Németh Juciról korábban azt írták a lapok, hogy ő „az ország első igazán vagány női frontembere”. Lendülete azóta sem kopott, csak közben a zenélést kiegészítette a kisgyerekes anyuka szintén főállású projektjével. Koncertjeivel folyamatosan járja az országot, pár hete performanszával kiállítást nyitott a Ludwig múzeumban, és csinál még ezer más dolgot, úgyhogy lesz miről mesélnie két szám között a Várkert Akusztik sorozatában május 9-én.
A Várkert Bazár idén indult zenei sorozatában ugyanis a bensőségesebb zenei hangulatok kedvelőit (is) várjuk. Exkluzív koncertjeinken hónapról-hónapra népszerű zenészek lépnek ki a megszokott felállásukból vagy feltörekvő fiatal zenekarok lépnek fel zenei színpadunkra, hogy hangszereikre koncentrálva hozzák közelebb zenéjüket a közönséghez.
A májusi alkalom Németh Jucié és G. Szabó Hunoré, akik nemcsak a színpadon, hanem az életben is tökéletes párost alkotnak. Műsorukban saját szerzeményeikből és múltbéli kedvenceikből válogatnak, amiket intim hangulatban, változatos hangszerelésben adnak elő.
Németh Juci az Anima mellett filmezett Jancsó Miklóssal, riporter és műsorvezető lett a Magyar Televízió Kultúrház című műsorában, a Tápszínház társulatával a színházi életbe is belekóstolt, de dolgozott a Kispál és a Borzzal, a Kiscsillaggal vagy Žagarral. Volt vintage butikja, stylistként is öltöztet előadókat.
G. Szabó Hunor neve nem kisebb az itthoni zenei életben. Egyedi ízű jazzdobosként főként jazz formációkkal, rendszeresen a Borbély Mihály Quartettel és a Borbély – Dresch Quartettel szokott színpadra állni, de The Qualitons zenekarában énekes-gitáros dalszerző is. Hosszú pályafutása alatt nagyon sok formáció tagja volt, írt zenét táncelőadáshoz, színész nővérével és a W.H. zenekarral is játszik.