Kovács Kati a magyar könnyűzene egyik legnagyobb ikonja, a hihetetlen munkabírású énekesnő hatvan éve áll a színpadon. Építésznek készült, ám a politika eltérítette. Bár filmes legendák is felfigyeltek a tehetségére, ő az énekesi pályát választotta. Amikor megformálja a dalokat, az az érzése mintha egy szobrot nyújtana át a közönségnek. Itthon és külföldön is sokan ismerik: énekelt a Led Zeppelin előtt és adott elő japánul is. Szeret improvizálni, de ha kell, egy hónapon keresztül gyakorol egy dalt. Június 6-án a VárkertFeszten lép színpadra.
A fesztiválunk nyitónapját koronázza meg a koncerted. Milyen érzésekkel készülsz?
Annak idején az Ifiparkban is felléptem többször, imádom a Várkert Bazárt. Boldog vagyok, hogy rendbe hozták! Meseszép a Neoreneszánsz kert, amikor nyílnak a rózsák, az egész épületnek van egy álomszerű hangulata. Legutóbb a Random Trippel léptem fel itt, a közönség szeretettel fogadott. Örülök, hogy nemsokára újra a Rendezvényterem színpadán énekelhetek!
Mi mindennel készülsz?
Demjén Ferenc szerzeményét, A lényeg című dalt biztosan műsorra tűzzük. Nagyon szeretem az üzenetét: „Lényeg, hogy jól érezd magad,/ hisz a jóból, neked ennyi maradt./ A lényeg, hogy jól érezd magad,/ ez a lényeg, értsd meg.”
Mi alapján válogatsz a koncertre?
Nem csak én válogatok, a billentyűsünk, Kovács Felícián is. Vannak dalok, amelyekre azt mondja, hogy ezeket nem lehet kihagyni. Ilyen például, Ha legközelebb látlak, az Úgy szeretném meghálálni, de az Indián nyár is fel fog csendülni. Óriási a repertoárom, több mint 500 dalt énekeltem, van miből válogatni, körülbelül hetven dalnak a társszerzője is vagyok. Megható, amikor a koncerten a közönség velem énekel.
Ha legközelebb látlak:
Van olyan dal, ami valamiért fontosabb neked a többinél?
Olyan, mint ha megkérdeznél valakit, hogy melyik gyerekét szereti. Mindegyiket! Nagy sikernek éltem meg, amikor Vangelis filmzenéjéhez írtam szöveget és a zeneszerző személyesen gratulált hozzá. A barátságról szól Az én napom dal. A kollégáim is barátok, amikor napokra össze vagyunk zárva egy turnén az autóbuszban, mindent megbeszélünk. Az is nagy élmény, ha ritkán látott zenész társakkal találkozom, a tegnapi fellépésemen Bebe és Krisz Rudi is nagyon kedvesen üdvözölt. Boldog vagyok, hogy a budapesti nagykoncertem sikert aratott, ez a zenekar érdeme. Máté Péter énekli, hogy „Mondd, zene nélkül mit érek én!”, én azt szoktam mondani: „kollégák nélkül, mit érek én”.
Hogyan indult a pályád?
Eredetileg építésznek készültem. Nem vettek fel az Építőipari Technikumba, mert politikailag megbízhatatlannak tartottak. Én voltam az egyetlen Egerben, aki azt mondta, hogy nem lép vissza a KISZ-be, mert fizettették velünk a tagsági díjat, de valójában nem csináltak semmit sem. A kamaszok bátrak. Ezzel együtt mai napig nagyon szeretem a szép épületeket, bármerre járok, megcsodálom őket és a szobrokat is. Amikor megformálom a dalokat, az az érzésem, mintha egy szobrot nyújtanék át a közönségnek.
1965-ben nyerted meg a Ki mit tud?-ot. Miben más most egy tehetségkutatóban versenyezni?
Az énekesek technikai lehetőségei minden téren mások. Képzeld el, amikor mi elkészítettük az első lemezemet, akkor négy darab hangsáv volt, ma korlátlan. Ha hamisan énekel valaki, nem kell ismételni, javítja a program. Elképesztő. Mi ahogy felénekeltük, az úgy maradt. És mégis slágerek lettek.
Például amikor a Rock and Rollert vettük fel, szerettem volna még egyszer elénekelni, mert úgy éreztem, hogy valami még hiányzik belőle. Presser Gábor azt mondta: „ez így jó, ahogy van.” (nevet) Laux József jazzdobos meggyőzte: „ha ennyire szeretné, akkor hadd énekelje el”. Másodszorra, sokkal rockosabban adtam elő, nagyon jó lett. Azóta is szeretek kipróbálni egy dalt többféleképpen.
Rock and Roller:
Különleges a hangod és a hangterjedelmed is. Ebben rejlik a sikered?
Egyszer egy hangmérnök bemérte, négy és fél oktávot tudok kiénekelni. De a sikerhez ez kevés. Bocsánat, hogy ilyet mondok, de úgy érzem, nekem kis szerepem van benne. A zeneszerző és a dalszövegíró a siker titka. Például Koncz Tibor, Demjén Ferenc, Sztevanovity Dusán, Szenes Iván, Presser Gábor. Rock and roll énekesnek tartom magam, mégis a legtöbb dalom lírai és a szerelemről szól. Hát olyan is volt, hogy sírva énekeltem.
Hogy hogy?
Az egykori férjem, miután búcsút mondott nekem, eljött az egyik koncertemre. Észrevettem, hogy ott áll a teremben egy hölggyel. Akkor sírva énekeltem el a Találkozás egy régi szerelemmel című dalt. Ma már nevetek rajta.
Nem volt szép…
Hát, most mondd meg, de milyen unalmas lenne az élet a komisz férfiak nélkül! (nevet) Szerencsés vagyok, harminc éve élek boldog házasságban.
Mit javasolnál a pályakezdő énekeseknek, mire figyeljenek?
Azt mondanám, nem baj, hogyha valakit lemásolnak, mert azzal sokat tanulnak. De ne akadjanak el egy stílusnál, próbáljanak ki mindent és egy-két év alatt kialakul a saját stílusuk. És vállalják a kihívásokat. Nekem például a Ki mit tud? sokkal ijesztőbb volt, mint a táncdalfesztivál, mert a zsűriben olyan zenészek és szakértők ültek, akiknek a véleményére egy egész ország hallgatott, például Petrovics Emil zeneszerző.
Más érzésekkel énekled ma a dalokat, mint amikor indult a pályád?
Sok minden változott az életemben és az emlékeket nem lehet kitörölni. Amikor éneklem, az Úgy szeretném meghálálni, vagy A régi ház körül című dalt, akkor eszembe jut édesanyám, a gyerekkorom, ez mindig felzaklat. Szegények voltunk, édesanyám sok akadállyal megküzdött, mire hármunkat felnevelt. Szigorú volt, de hálát adok érte. Büszke volt a családunkra, és bár kaptam kritikát is, büszke volt a sikereimre.
Úgy szeretném meghálálni:
Bejártad a világot. Volt olyan fellépésed, ami különleges emlék?
Rengeteg kalandom van. Egyszer egy hamburgi fesztiválon a Led Zeppelin előtt léptem fel. A végén kijött a zenekar a takarásból és „megtapogattak”, hogy a vasfüggöny mögül élőben ott vagyok és így énekelek. Japánban japánul énekeltem, tetszett a kinti zenekarnak, megkérték, hogy énekeljem fel a lemezükre. Ausztráliában is voltunk egy hónapon keresztül. Az egyik fellépésünk előtt azt mondták, „a magyar műsorokra kicsi a látogatottság”. A vége teltház lett, egy ausztrál házaspár pedig annyira megszeretett minket, hogy repülővel jöttek mindenhova utánunk, és megtanulták a dalokat magyarul.
Az éneklés mellett filmes kalandjaid is voltak, szerepeltél többek között Jancsó Miklós Fényes szelek, Mészáros Márta Eltávozott nap és Bacsó Péter Fejlövés című filmjében is…
Jancsó Miklós tanítása egy életre belevésődött az agyamba, azt mondta: „Mozogni, mozogni, mozogni! Ne állj meg a színpadon soha!”. De Latinovits Zoltán is aranyos volt egyszer. Találkoztunk egy klubban és megkérdezte: „Mi szeretne lenni, színésznő, énekesnő, vagy filmszínésznő?” Azt mondtam, hogy én maradok énekes. Annyit mondott: „Az jó! Sok sikert kívánok!”. Ez végül is egy áldással felér.
Törőcsik Mari rendszeresen fölhívott, amikor szerepelni látott. Amikor dicsért, mondtam, hogy „csak udvarias vagy.” (nevet) De ő azt válaszolta: „Szépen hoztad a figurát, őszintén megdöbbentem attól, hogy egy énekes így tud szerepelni!” És nem fogod elhinni, egyetlen filmemet sem láttam.
Hogy lehet ez?
Nem néztem meg. Tudtam, hogy akkor a legjobbat akartam nyújtani, és nem voltam biztos benne, hogy sikerült.
És miért mondtad Latinovitsnak, hogy az éneklés mellett maradsz.
Mert azzal kezdtem az életem. Az éneklés a szívügyem. Előfordult olyan, hogy egy dalt hónapokig gyakoroltam, mert olyan technikai trükk volt benne, amire rá kellett jönnöm és csak utána tudtam jól énekelni. A testvéreim közül a zene engem vonzott a legjobban, az életem a zene.
NZSA