Ugrás a tartalomra

Klasszikus slágerekkel érkezik a Danubia Zenekar a Várkert Bazárba

Hámori Máté

Nemcsak azokhoz szeretnének szólni, akik maguktól is bemennek a koncertterembe – vallja Hámori Máté, aki 13 éve a Danubia Zenekar művészeti vezetője és karmestere. Az együttes azóta műfajokon átívelő programokkal, fiatalok megszólításával és szociális kezdeményezésekkel bővíti közönségét. Július 13-án hatvan zenész előadásában hangzik el többek között Bizet Carmen-szvitje, valamint részletek Grieg Peer Gyntjéből és Mendelssohn Szentivánéji álmából az Öntőház udvarán. 

 

Jegyvásárlás

 

Ezt a kérdést inkább a zenészeidnek kellene feltennem, de hogy látod magadat, szigorú vezető vagy?

Ma már azt gondolom, sokkal inkább hitelesnek kell lenni, mint szigorúnak. Határozott vízióm van arról, merre menjünk, de fontos számomra, hogy a zenészekkel közösen toljuk a szekeret, ez is kell a sikeres működés dinamikájához. 

Nem lehet egyszerű egy ekkora zenekart koordinálni…

Szuper csapat! Emellett sokszor viselkedik úgy, mint egy „óvoda”, játékos és fegyelmezetlen. Ugyanakkor a zenészek rendkívül koncentrált munkát végeznek. Kevés idő alatt kell magas szintre hoznunk egy-egy előadást, és ehhez elképesztően ott kell lenni fejben. Ha jó az, amit a karmester csinál, és izgalmas a darab, sosincs baj. Bízom a zenészekben, tudom, hogy jól akarnak játszani. 

Milyen célokat tűztél ki magad elé, amikor elvállaltad a vezetésüket?

Az ügyvezető igazgató azzal keresett meg, hogy reformáljam meg a működést, egy útkereső csapatot vettem át. Mindig is zenekart akartam vezetni, örömmel rábólintottam. Tisztában voltam azzal, hogy több év kitartó munka kell az igazi változáshoz. Szélesíteni és fiatalítani akartam a közönséget, fontos cél volt, hogy mutassuk meg, hogy a klasszikus zene fontos lehet minden ember életében. Előtérbe helyeztük a műfaji sokszínűséget. 

„Beatles, Bartók és Дeva egy színpadon”

Biztos voltál benne, hogy mindenki tud majd például jazzt játszani?

Igen, mivel egy klasszikusan képzett zenész minden műfajban képes kiválót alkotni! Így született meg a Danubia három fő iránya: a klasszikus koncertélet, a műfajok közötti hidak építése és a fiatalok zenei nevelése.

Elindítottuk a Semmi komoly sorozatot, amiben egymástól merőben különböző műfajok találkoznak. A reneszánszt a Beatles zenéjével, az elektronikus zenét Bartókkal párosítottuk. 

Összeférnek?

Abszolút. Legutóbb a Дevával közös koncertünkön ezt be is bizonyítottuk, nagy sikert aratott. Ezek interaktív előadások, amikbe a közönséget is bevonjuk. 

"Nemcsak azokhoz szólunk, akik maguktól is bemennek a koncertterembe, hanem azokhoz is, akiknek a klasszikus zene egyébként kimaradna az életükből."

Miért vittétek be a klasszikus zenét az iskolákba?

A magyarok büszkék lehetnek arra, hogy más nemzetekkel ellentétben, nálunk mindenki ismer legalább két-három népdalt, ráadásul szolmizálni is megtanult. Nincs még egy ilyen ország, és ezt Kodály Zoltánnak köszönhetjük. Ezt a kincset közös érdekünk megőrizniMi pedig azt szeretnénk, ha a klasszikus zenét is mindenki megismerhetné. Nemcsak azokhoz akarunk szólni, akik maguktól is bemennek a koncertterembe. 

Az alsós és a gimis korosztálynak is tartunk koncerteket, az interakció és a nevetés 80 százalék, és 20 százalék a komolyság. 

Az újításokat hogyan találod ki? Látsz magad előtt jó példákat?

Az ötletek többsége saját, ugyanakkor folyamatosan figyelem a külföldi zenekarok munkáját is. Inspirációt sok helyről lehet meríteni, de a sokszínű, műfajokon átívelő működés nemzetközi szinten is ritka, mert van veszélye. Ránk süthetik a bélyeget, hogy „csak” egy crossover zenekar vagyunk, de ennek nem adunk esélyt, a Kurtág100-on mi játsszuk a leghardcore-abb Kurtág- darabokat. Vállaljuk a sokszínűséget.

Okozott számodra konfliktust, hogy művészként adminisztratív feladatokat is ellátsz?

A háttérben kiváló munkatársak segítenek minket, mindig számíthatok rájuk, velük együtt tudunk ilyen magas szinten működni. Marad azért adminisztratív feladatom, de sokkal több a tervezői. A zenészek pedig támogatnak abban, hogy egy fenntartható, transzparens és közösségalapú zenekart építsünk együtt.

„A színházi működési modell teszi fenntarthatóvá a drága produkciókat”

Hogyan érhető el mindez?

A transzparencia biztosítja, hogy látható legyen, mit és miért teszünk. Az anyagi és a művészeti szempontok összehangolásával egy drága produkció is rentábilis lesz, de ehhez sokat kell játszani. A sorozataink színházi rendben működnek, az első koncertet bemutatóként kezeljük, és van már olyan produkciónk, amelyikkel több mint 30 alkalommal felléptünk, kétezer fős termekben is.

Nyáron Budapesten és vidéken is koncertezünk, egyre szélesebb a közönségünk. Nagy siker, hogy a bevételeink alapján dobogós helyen állunk a magyar zenekarok között. A szociális projektjeink is alappillérei a működésünknek. 

Hogyan támogatjátok a rászorulókat?

A Közös hang sorozattal például a 300 leghátrányosabb helyzetű településen lépünk fel, a zenét tanuló gyerekekkel közös koncerteket hozunk létre és klipeket is készítünk velük. Idén Fulókércsen és Tarnabodon játszottunk. Erős barátságok születtek, megható találkozások.

Nagy siker az is, hogy 9 fiatal már az alapítványunk támogatásával tanulhat zenét Budapesten. A közeljövőben szeretnénk gyermekotthonokba is eljutni, és közelebb vinni az ott élőkhöz a klasszikus zenét, mert nagyon kevesen járnak zeneiskolába. A zene pedig az integrációt, a közösség erősítését is elősegíti.

„Feel-good – dallamok a Várkert Bazár szabadtéri színpadán”

A Várkert Bazáros koncertet Kovács János vezényli majd. Miért?

Igyekszem olyan karmestereket meghívni, akiket a zenekar szeret, és akikkel öröm együtt dolgozni. Kovács János a magyar karmesterek nagy doyenje: mindenki szereti és nagy tisztelet övezi. Nagyon örülök, hogy elvállalta a felkérést.

Direkt olyan koncertprogramot válogattunk össze, ami egy könnyű nyári estén felvillanyozza a közönséget, a klasszikus zene slágerei csendülnek fel. Nagyon magas minőségű, és mégis feel-good dallamok, közel hatvan profi zenész előadásában.

Elárulom azt is, hogy jövő februárban visszatérünk a Várkert Bazárba egy animációs, táncos koncertshow-val.

 

Novák Zsófi Aliz