Kiss Tibi, a Quimby énekese, képzőművész, valamint Vastag Gábor ’Vasti’ zenész, hangmérnök és producer már jó ideje beírta magát a hazai könnyűzene történetébe. Az Aranyakkord formációt egy nevetős és gitározós téli napon hívták életre hét éve. Vannak dalok, amik a Quimby-túltermelésből indultak úgy, hogy körbegitározták őket, mások a piroslámpánál születtek, de olyan is akad, amit éveken át írtak. November 9-én az Aranyakkord a Várkert Bazárban repít el olyan magasságokba, ahol a zene önmagunk felé vezet.
Hogy vagytok most?
Tibi: Koncertezünk és dolgoztunk új dalokon, ebből egyet már publikáltunk, a másik a közeljövőben jön ki.
Vasti: Jól működnek a bulik, szuper a közönségünk. Akik a Quimbyn nőttek fel, azoknak már a gyermekeik is velünk buliznak. Ezért játsszunk majd olyan Quimby-feldolgozásokat is. Olyanokat, amiknek kedvez az intimebb tér.
Mi a különbség egy Quimby és egy Aranyakkord-dal között?
Tibi: Más a hangulatuk. Az Aranyakkord-számok két gitárra és egy perkásra vannak kitalálva, a Quimby-dalok teljesen más szellemiségben szólnak. Nem sokat lehet eljátszani közülük ennyi hangszerrel. Azért is alakultunk meg, mert volt egyfajta Quimby túltermelés: bizonyos dalok - amik egy szál akusztikus gitáron születtek - nem tudtak bekerülni a repertoárban. Ezeket öltöztettük fel. Vastival egy kicsit körbegitároztuk őket.
Vasti: Az Aranyakkord-nóták közelebb maradtak a dal születésének a kiinduló állapotához. Bennük is vannak magasságok és mélységek, csak finomabb hangolásúak, az egész intimebb.
Hogy születnek az új dalok?
Vasti: Tibi hozza az ötletet, egy féldalkezdeményt, egy piros lámpánál megírt refrént, „Hogy ezt figyeld!” - fogjuk a gitárt, és továbbmegyünk rajta.
Tibi: Olyan is van, hogy teljesen együtt írjuk, egy húron pendülünk. (nevet)
Vasti: Van, hogy két év alatt készül el egy dal. Szünetet tartunk, újra elővesszük, szünet, megint előkerül és ez így megy addig, még azt nem érezzük, hogy na most kész.
Melyik dal született így?
Tibi: A gálya. Máskor meg könnyedén kipottyan és nem kell hozzá a kórház összes orvosa és ápolója. Például az Üzenet van!, a Táncoljatok és énekeljetek, vagy a Himnusz-parafrázis is ilyen volt.
Az évek alatt sokat változtak a dalok?
Tibi: Mi a változást nem éljük meg, belül vagyunk, együtt változunk a dalokkal. A közönség érzi.
Vasti: Szerintünk nem sok mindenen változtattunk, talán a mély kicsit mélyebb és a magas még magasabb lett. A koncertre új és régi dalokkal is készülünk, több mint húsz számmal. A countrys, bluesos daloktól az egészen érzékeny éteri, gyermeki mondókákig, balladákig, az extatikus őrült csapkodásokig sok mindent játszunk. Ezt értékeli a közönség, szereti, hogy merünk játszani és kitárulkozni. Fizikailag hárman lépünk színpadra, mi és Gábor Andor „UFO”, aki magával hozza majd mágikus ütőhangszereit, de velünk lesz a hangtechnikusunk és a fényesünk is - a színházi hangulatot ők varázsolják körénk.
Az Aranyakkord azt üzeni, hogy szeretni jöttünk?
Tibi: Hát meg azt, hogy „Ne basszátok el!”. Egy hullámvasút. Lehet rajta nevetni, sírni - mindent lehet. Összetartozásról, összekapaszkodásról, együtt rezgésről énekelünk. Reményeink szerint rengeteg szeretet áramlik ebből, de integráljuk a sötét részünket is, mélyen is repülünk. Szeretnénk hallható és hallgatható emberek lenni.
Vasti: A zeneipar kíméletlen és álságos, nem tartana minket a porondon. A játszótér, a kíváncsiság, az adni akarás vágya, a kapcsolódások, a közös játék viszont igen. Zavarban vagyunk az önreklámtól, ami például az utánunk jövő generációknak erőlködés nélkül megy. Mi a dalainkra sem termékként gondolunk.
Tibi: Kis felhőcskék, amiket feleresztünk az égre.
A rajzaidból vetítetek majd?
Tibi: Lehetne, de nem fogunk, mert azt szeretnénk, ha a dalokon lenne a fókusz. Büszkeség, hogy sok -sok embert odavonzanunk ezzel a kis csapattal, mindenféle nagy csinnadratta nélkül. Sokszor nem is tudjuk mi sem, hogy mit csinálunk, csak érezzük, hogy a túloldalon ez szépen csapódik le. A pillanatban vagyunk benne, és ha azt meg tudtuk élni, akkor jól kimuzsikáltuk.
Milyen az ideális koncerthelyszín?
Vasti: A Bazár az. Többször kipróbáltuk. Sokféle játszóterünk volt már, egész extrém helyeken is felléptünk, és akkor azt gondoltuk: na, itt biztosan nem fog működni, olyan merev és hideg a szituáció, aztán mégis áttörtek a falak.
Hol volt ez?
Tibi: Templomban. Ráadásul a covid idején, maszkot viseltek az emberek, nem láttuk a mimikájukat sem, azt hittük, esélyünk sincs. De imazsámolyokban ülve is át tudták adni magukat a zenénknek és vittek minket magukkal. Olyanná vált a koncert, mint egy istentisztelet, annak ellenére, hogy a dalok sokszor profán és világi mezőket érintenek, mégis felemelkedtek és ott lebegtek.
Vasti: Visszatérve az előző kérdésre, a nótáink a kanapén születtek, mi úgy is maradtunk, ülünk a koncerteken, és talán a legjobb helyszínek azok, ahol a közönség is mellénk tud ülni. Intim és figyelős. Ami persze nem zárja ki azt, hogy aki szeretne, az felálljon és táncoljon.
A korosztályotokról sokszor nyilatkoztad Tibi, hogy kiábrándult. Most is így érzed?
Tibi: Igen, ez a generáció küzd. Nem mindenki, de sokan ülünk érzelmi hullámvasúton. Sok minden, ami korábban energetizált, az elmúlt, új motivációkat kell keresnünk és vigyáznunk kell, hogy ne húzzanak le a környezetünkben lévő negatív energiák. Ki kell menni a napfényre. Ha belül rend van, akkor a káosz csak a táj része. A dalok is segítenek abban, hogy törődjünk az érzéseinkkel. Gyógyítják a „büntető hangokat”, amik az önostorozásra sarkallnak. Fontos az önegyüttérzés, aztán ha magunkat elfogadtuk, akkor jöhet a mások elfogadása.
NZSA