Ugrás a tartalomra

Előszilveszteri zenei robbanás: Random Trip a Várkert Bazárban

Random Trip

Az előszilveszter egyik legütősebb koncertjét – immár hagyományosan – idén is a Random Trip robbantja be december 30-án a Várkert Bazár színpadán. Az elismert hazai és nemzetközi zenészekből álló formációt Delov Jávor vezeti, a zenekar alapítója, frontembere és dobosa. A koncerten virtuóz énekesek és zenészek improvizálnak majd, lesz világzene, blues, soul, R&B, de az elektronikus zene is hangsúlyosan megjelenik.

 

Jegyvásárlás

 

A Random Trip idén is fergeteges koncerttel és exkluzív zenei csemegével várja a zenerajongókat. A mikrofon mögött páratlan hangú előadók sorakoznak fel: Sena (Irie Maffia), a friss Megasztár-győztes Lengyel Johanna, valamint Wolf Kati és Vavra Bence. A hangszeres szekció is különleges összeállítás lesz: a godfather. gitárosa, Gotthárd Mihály, a Margaret Island egykori basszusgitárosa, Törőcsik Kristóf, valamint a Bohemian Betyars hegedűse, Palágyi Máté „Kakas” garantálja a zenei tűzijátékot.

– Kakas úr először áll színpadra velünk, nagyon várom a közös fellépést. Izgalmas lesz ennyi szuper énekessel és zenésszel együtt improvizálni. Különböző stílusokban szólalunk majd meg, lesz világzene, blues, soul, R&B, de az elektronikus zene is hangsúlyosan megjelenik – mondta el Delov Jávor. Hozzátette, a zenészek izgalmas harmóniákkal és bravúros ütemekkel teremtik meg azt az alapot, amelyre az énekesek énekelhetnek és rappelhetnek. 

Jávor szerint a formáció minden tagja nyitott a kísérletezésre, így az sem kizárt, hogy számukra eddig ismeretlen zenei vizekre eveznek és a közönséggel együtt fedeznek fel új műfajokat. Mint fogalmazott, a komfortzónából való kilépés elengedhetetlen: a játékos zenélés alapja a jó kapcsolódás és a közös rezgés. A zenész szerint a zenei nyitottság első lépése, hogy minél több műfajban kipróbálja magát az ember. Fontosnak tartja, hogy zenészként folyamatosan tanulmányozzon idegen zenei stílusokat, megismerjen új értékeket. Példaértékűek tartja, hogy a Random Tripben játszó művészek egymást támogatva, egymásra figyelve alkotnak és zenélnek órákon át.

A zenei parti december 30-án 20 órakor indul. Aki minőségi, kreatív előadókra és felszabadult hangulatra vágyik az év utolsó előtti estéjén, annak a Várkert Bazárban a helye!

NZSA