Egy igazán különleges irodalmi zenés sorozatot, a Koncertköltészetet álmodta a Várkert Bazár színpadára Tárkány-Kovács Bálint cimbalomművész, a Tárkány Művek alapítója. Az első esten, a ’Hamvas dalokon’ Wunderlich József színművész bújik az író, filozófus bőrébe és felolvas, énekel, muzsikál június 19-én. A két művész mesélt arról, mi minden relativizálódott a 21. században, de szó lesz lecsendesedésről slow foodról és slow irodalomról, demizsonról és jóféle magyar szövegekről is.
Léptetek fel együtt korábban?
Wunderlich József (WJ): A Várkert Bazárban már léptem fel az Aposztróf vendégeként is, Bálinttal most találkoztunk először, de régóta követem a Tárkány Műveket. Nagyon szeretem a muzsikájukat, a népzenei hangzásvilág összefonódik balkáni hatásokkal, jazzel, popzenével, közel áll hozzám a költőisége és a humora. Amikor jött a felkérés, azonnal elővettem a naptáramat, hogy egyeztessük az estek időpontjait. Gitározni, énekelni, hegedülni fogok, és izgalmas Hamvas-részleteket olvasok fel.
Mikor lett fontos az irodalom?
WJ: Végzetesen gimis koromban szerettem bele, amikor elolvastam Alexandre Dumas Monte Cristo grófját. Lenyűgözött az iszonyatos és végtelen akarás, a kitörni vágyás, és az, amikor mélyen hisz valaki abban, hogy az igazság elérhető. Sok elgondolkodtató kérdést felvet a mű, például azt, hogy mi számít értéknek. Egyre több dolog relativizálódik az életünkben. Néha azt érzem, értékválság van, de azért a 21. században is van, amiről biztosan tudható, hogy érték. A Koncertköltészet estjei például valódi értéket közvetítenek majd.
Tárkány-Kovács Bálint (TKB): Fontos, hogy reflektorfénybe kerüljön, ami léleképítő. Jómagam már elmúltam 30, amikor rátaláltam Hamvas Béla életművére, felvilágosító élmény volt, nem megszólított, hanem berántott. A szövegei elképesztő mélyek és nagy hatásúak. A bor filozófiájára szűkítettük az est témáját, a mottója: ’Végül is ketten maradnak. Isten és a bor.’ Istenről, az igazság utáni vágyról, a szeretetről, a szerelemről, az élet értelméről gondolkodunk majd a színpadon. Ezek az írások zsigerivé teszik a filozófiát mindenkinek. A beszélgetés origója a szőlőhegy és a gasztronómia: a bor, a pohár, a kenyér, a sajt, a sült tészta.
Miről lesz még szó?
TKB: Azt kérjük majd a nézőktől: Helyezkedjetek el kényelmesen, nem fogunk sietni. Merüljetek el benne, mint egy kád forró vízben! Csendesedjünk le!
Amikor elindult az információs társadalom, mindenki örült, hogy hozzáférünk mindenhez. De ebben a dömpingben eljutottunk a túlinformáltságig, ömlik ránk az adat, a zajban nem lehet meghallani a madárcsicsergést, az értelmes szavakat. Az esten lecsendesedünk és elővesszük a közös kincseinket. Ha létezik a természetességhez visszatérő slow food, lehet slow zene és slow irodalom is.
WJ: Siralom, ami a közösségi médiában megy, egy videóban nagyjából 3 másodperced van, hogy mondj valami olyat, ami megszólítja a nézőt annyira, hogy még kb 10 másodpercig figyeljen. Talán ennek az ellentéte lesz ez a sorozat, mi most mélyre fogunk ásni. És ha nem reklámozzuk szét, akkor is teltház lesz, mert sokan vágyunk erre az élményre! Ki vagyunk éhezve a jóféle magyar szövegekre. Nap mint nap fogyasztunk szöveget – főleg online stb. – és egyáltalán nem evidens, hogy minőséggel találkozunk. Egy ilyen esten ’pofán csapja az embert, hogy úristen, ezt is tudja a magyar nyelv!’ Milyen rettenetesen gazdag ez ahhoz képest, ami folyik a csapból. És úgy mennek haza a nézők, hogy csodát éltek át.
Az esten gitározol és hegedülsz, a Vígszínházban is van olyan előadás, amiben zenélsz, a GRUND zenekar alapító tagja vagy. Honnan jön a zene szeretete?
WJ: A szüleimtől, apukám magától tanult meg hegedülni, kórusban énekelt, édesanyám zongorista. A testvéreimmel a zongora alatt játszottunk ameddig anyukánk gyakorolt, ott hallgattuk először Chopin-t, Lisztet és Kodályt, ez az élmény nagyon megmaradt. Hamar leültem a zongorához és játszottam rajta a saját kis dallamocskáimat. Aztán jött a hegedű.
Megjelent több lemezed. Hozol magaddal saját számot?
WJ: Bár vannak dalaim, amik illeszkednek Hamvas világához, de most nem jönnek velem, viszont elképzeljük Bálintékkal, milyen lett volna, ha a nagy gondolkodó zenélni is tudott volna. Balatonberényben írta meg 1945-ben A bor filozófiáját, amit a berényi szőlőhegy, az ottani nyugalom ihletett. Ahol akár dúdolgathatott is volna, talán meg is tette. Egy kicsit Hamvas Béla bőrébe bújok majd.
Bálint, te is énekelsz majd?
TKB: Egy keveset, leginkább a két énekesnőnk, Fekete Borbála és Viszkeleti Júlia fog, de Hamvast – vagyis Józsit – is megénekeltetjük. Az est fő motívuma a hegyre járás és mesélés lesz, közben az idősíkokat kicsit eltologatjuk. Bekukkantunk egy fesztiválon a backstage-be, ahol izgalmas találkozások zajlanak, összefutnak művészek, zenészek, írók, költők. Spontán beszélgetés alakul ki a csendesen borozgató Hamvassal. Akiről kiderül, hogy nem is akárki és akkor beindul a játék, a muzsika, a borozás, a nótázás. Lesz brácsa, bőgő, hegedű, gitár, bőgő, fuvola és többféle furulya.
És cimbalom is!
TBK: Mindenképp (nevet). Hét éves korom óta játszom rajta, a zene szeretetét mesteremnek, Balogh Kálmánnak köszönhetem, akinek idei Kossuth-díjához ezúton is gratulálok! Az irodalomét meg a nagyszerű gimnáziumi tanáromnak, Tallós Péternek, aki az első órán felírt a táblára egy József Attila-idézetet: „Kertemben érik a/ leveles dohány./ A líra: logika;/ de nem tudomány.” Nem átadta az ismereteket, hanem beavatott. Minden diáknak ilyen mestert kívánok! Katasztrófa, ha egy fiatal unatkozik a magyar órán. Tiniként mindenki ’líra’. Úristen, ki vagyok, mit akarok, mit érzek…?! Nálunk senki sem fog unatkozni, a zene és az irodalom egymást erősíti majd és azokat, akik hallgatják.
WJ: Ha hátra dőlve élvezik a zenét és a zseniális szövegeket, akkor biztos, hogy átélnek velünk egyfajta katarzist, és onnantól win-win. Akkor a végén mindannyian gazdagabban indulunk haza, mint ahogy érkeztünk.
NZSA