Menyegzőt tart a Várkert Bazárban a Feledi Project augusztus 31-én.
A 2017-es premier óta nemcsak az előadás formálódott tovább, hanem a koreográfus-rendező, Feledi János is, megtanult lassítani, figyelni. A felújított darabban három pár története bontakozik ki, túlmutatva a felszínen és a mosolygó emojikon. Feledi szerint a kortárstánc nem értelmezésre vár, hanem kapcsolódásra hív.
Korábban azt mondtad, a legjobb ötletek tömegközlekedés közben jönnek. Mi járt a fejedben úton hozzánk?
Szeretem megfigyelni a környezetemet, ma reggel eszembe jutott, hogy már nyolc éve mutattuk be a Menyegzőt, és közben mennyit változtam. Megtanultam lassítani, a lényegre fókuszálni, Rájöttem, hogy nem kell mindent mindig kimondani, néha csendben kell maradni és figyelni. Az újrarendezett előadás színesebb és vidámabb lett.
Mi inspirált arra, hogy a házasság előtti életszakaszról készíts koreográfiát?
Szerettem volna megmutatni, mi van a felszín alatt. Régen, ha az emberek közeledtek egymáshoz, szerelmeslevelet írtak, virággal bókoltak. Ma egy szív emoji és párszavas villámüzenet jelenti az ismerkedést. A Menyegző a mozgás nyelvén jeleníti meg három lány és három fiú bonyolult kapcsolatát. Ahogy halad előre a történet, kialakulnak a párok, és mindegyik karakter mást üzen. Van, ahol a nő domináns, máshol naiv, de a felhőtlen boldogság és a szenvedélyes, izzó kapcsolat is megjelenik. A darab segít megérteni, mit érzünk, hogyan kapcsolódunk másokhoz.
Mi mindent lehet tánccal kifejezni?
Klasszikus értékeket, olyanokat, amik kezdenek eltűnni a mindennapjainkból, mert elmegyünk egymás mellett. Kevesen merik a valódi érzéseiket kimutatni, ehelyett magányosan őrlődünk. A tánc viszont „beszél” arról, hogyan tudnánk kapcsolódni. Jó lenne, ha nem futnánk el egymás mellett. Egy gesztus, egy mimika vagy a tekintet is számít. A mobilozás háttérbe szorítja a metakommunikációt. Egyre kevesebben néznek egymás szemébe, kevesen köszönnek egymásnak és ritkán érintjük meg a másikat, pedig egy kézfogásnak is súlya van, nem beszélve egy ölelésről.
Mikor dőlt el, hogy táncos leszel?
Már általános iskolás koromban táncoltam, bányász édesapám szeretett mulatni, tőle kaptam a mozgás szeretetét. A családban, én választottam egyedül a művészpályát. Kazincbarcikáról kerültem Budapestre, tizenévesen vettek fel a Balettintézetbe. A szüleim aggódtak, de mindig azt mondták, ’Fiam azt csináld, amit szeretsz!’. Ötvenen kezdtük, kilencen végeztünk. A kollégiumi életet is megszoktam, izgalmas olvasztótégely volt, artistákkal és zenészekkel laktunk ott, Kokas Katalin (brácsaművész) azóta is jóbarátom.
A klasszikus balett sok mindenben eltér a kortárstánctól, ami mellett végül döntöttél.
Amikor a modern képzések bejöttek, azokon az órákon mindig jobban meg tudtam mutatni magam. Klasszikus balett szakon végeztem, sosem fogom megtagadni azt a kilenc évet, rengeteget tanultam, főleg alázatot, kitartást, a munka és a kollégák tiszteletét. Persze volt olyan pedagógus is, akit nem sírok vissza, mert középkori módszerekkel oktatott. Ha a szülő szóvá tette, azt mondták, ’Nem kötelező ide járni.’
Milyen ma oktatni?
Szeretek jó hangulatban tanítani. Ugyanakkor úgy érzem, átestünk a ló túloldalára, ma a tanárnak kell bizonygatnia a diáknak, hogy amit kér, az a diák fejlődését szolgálja. Ami viszont nem változott: eredmény csak szorgalommal és kitartó munkával érhető el. Azt szoktam mondani: ’Nem nekem dolgoztok, hanem magatoknak!’
Hogyan dolgozol a táncosaiddal?
Szabadúszó csapat vagyunk, ezért sem szeretek senki idejével visszaélni. Amikor bemegyek a próbára, már ott van a fejemben a dramaturgia, amit aztán együtt bontunk ki. Szeretem kézben tartani az irányítást, de a végleges mozdulatokat közösen formáljuk, mindenki hozzáteheti a sajátját.
Sok munkád van? Min dolgozol most?
Minden munkámban találok kihívást, de ma már nem vállalok el mindent. Soha nem a pénz motivált, ha kell magam veszek jelmezt vagy kelléket. A Cseresznyéskerten egy éve dolgozom, szeptemberben indulnak a próbák. Élőben zenél majd a Sárik Péter Trió és nagy örömömre Kulka János is elvállalt egy fontos szerepet. Emellett készül egy másik prózaibb Márai-produkció is, amelyben táncosok és egy színész együtt bontják ki a férfi-női viszonyokat.
Sokan tartanak attól, hogy a kortárstáncot nem értik meg.
Erre mindig azt mondom: ’Elég, ha kíváncsi vagy, mert csak is az a fontos, hogy az aktuális életszakaszodban mit tudsz elvinni belőle! Nem kell ismerni a rendezői koncepciót, egy kamasz és egy középkorú néző teljesen mást lát majd ugyanabban az előadásban. A Menyegző nem akar megfejthető lenni, adni szeretne valamit, amit magaddal viszel. Várom a Bazáros előadást, mert a Szárazárok színpad intim tere és a szép panoráma, a zöld környezet csak erősíteni fogja a darab hangulatát.
NZSA