Ugrás a tartalomra

A backstage-káosztól a karácsonyi koncertig - Interjú Bubnó Lőrinccel és Balázs Edgárral

StEFREM páros interjú Bubnó Lőrinc Balázs Edgár

Amikor a színpadra lépés előtti percekben valaki még élet-halál kérdésnek tartja a technikai ellenőrzést, míg az édesapa a kezdés előtt két perccel teljesen nem odaillő témákról kérdez, ott a túlélést a többévtizedes kötődések segítik a háttérben. Az a cappella gyökereit modern hangzásokkal ötvöző StEFREM immár hagyományosan a Várkert Bazárban zárja az évét. Bubnó Lőrinc művészeti vezetővel és Balázs Edgár „Eddi” énekessel arról beszélgettünk, miként kovácsolnak előnyt a legkülönfélébb emberi impulzusokból, és hogyan születnek meg legszemélyesebb szerzeményeik.

 

Jegyvásárlás

 

Lőrinc: Most azzal van tele a fejem és a szívem, hogy nemrég megjelent az Égrekiáltó című lemezünk, amely kizárólag saját szerzeményekből áll. Az együttes minden tagja írt rá dalt, egy crossoveres zenei világ született.

Eddi, te is írtál rá dalt?

Eddi: Az Álmon átesem címűt, ami egy veszteségtörténet. 
Lőrinc: A dalok megírása közben jobban megismertük önmagunkat és egymást: sokat tanultunk az érzéseinkről, és mélyebben kapcsolódunk a közönséggel is. Egy rajongónk azt írta, miután a családjával meghallgatta az albumot, a gyereke azt kérte karácsonyra, hogy jöjjenek el együtt egy StEFREM-koncertre.

Hogyan születnek a dalok, mi a munkamódszeretek?

Lőrinc: Magam is többféleképpen írok. Van, aki teljesen kész dalt hoz a próbára, és az onnantól már csak minimálisan alakul. De természetesen olyan is gyakran előfordul, hogy kéretlenül beleugatunk egymás dolgába. (nevet)
Eddi: Sokszor csak megírjuk a dal vázlatát, utána teret hagyunk arra, hogy a többiek belerakják a saját dolgaikat, akár néhol át is írják.
Lőrinc: Vagy csak hozzászólnak. Bízunk egymásban.

Az ajándékcsomagolás, a sütés-főzés, a családi káosz hangjai megihlettek már titeket?

Lőrinc: Ez milyen jó ötlet! Ha a felsoroltak konkrétan nem is, de a karácsony igen. Egyébként nagyon szeretek ilyesmivel hülyéskedni, a testtel és különféle tárgyakkal előállított zajokra komponáltam már dalt. De úgy is lehet zenét írni, hogy a hangokat elektronikusan átalakítjuk, kombináljuk másokkal, így önálló zenei hangzás jön belőlük létre.

Költői kérdés, de azért felteszem, énekeltek otthon karácsonykor?

Lőrinc: Mindig. Nekem nosztalgikus is, a gyerekkoromat idézi. 
Eddi: Édesapáméknál éneklünk, változó minőségben, de nagyon szeretjük. Anyai ágon a gasztronómián van a fókusz, a finom ételek elfogyasztását nagyon jól tudjuk együtt csinálni. (nevet)

Ajándékba adtatok már dalt?
Eddi: Lőrinc fia tulajdonképpen kapott már. A Csillagsztrádán című dalt a nagypapája neki címezte, ott van a kottán, hogy Mikinek. 
Lőrinc: Tényleg. Én a karácsonyt napokra elhúzódó válságmenedzsmentnek élem meg, de született válságmenedzser vagyok, szóval relatíve jól funkcionálok. (nevet) Azért azt szeretem a legjobban, amikor a fiam elkezdi kibontani az ajándékokat.

Mikor kezdtek készülni a Várkert Bazáros koncertre?
Lőrinc: Immár hagyomány, hogy itt zárjuk az évünket. Talán túlzásnak fog hangzani, de már most hangolódunk, mert a konkrét próbák mellett lelkileg is készülünk.

 

 

Nagy örömünkre újra csatlakozott a zenekarhoz Bubnó Márk, így nyolcan leszünk a színpadon. Minden évben bővül a karácsonyi repertoárunk. De a nagy kedvencek, például a Christmas Day című dal feldolgozása is felcsendül majd.

Eddi: A közönség nagyon szereti, amikor a sok férfihang megszólal a capella, és betölti a termet. És azt is értékeli, hogy egyre több hangszert használunk.

Miket hoztok?

Lőrinc: Lesz sok kütyü a színpadon, de emellett harmonika, trombita, különböző ütőhangszerek és a gitár is helyet kap. Rengeteg elektronikát is használunk, például az emberi hangokból új szintetizált hangmintákat hívunk elő. Eddi például a saját hangját szokta felturbózni, nem, mintha nem lenne elég jó önmagában is, de úgy aztán, akkor még nagyobbat szól! (nevet)
Eddi: Ezzel nagyon szeretünk játszani élőben is. 
Lőrinc: Kihasználjuk majd a Rendezvényterem zseniális technikai adottságait és a produkcióra szabott saját fénydramaturgiával készülünk. A régi repertoár dalai és az új album egy-egy száma is elhangzik majd. Úgy érzem, mindannyiunknak fontosabb lesz ez a koncert azáltal, hogy nem „csak” zenészként, hanem alkotóként vagyunk jelen.

A fellépés előtti perceket mivel töltitek a backstage-ben?

Eddi: Igyekszem átkapcsolni a mindennapokból arra a fókuszra, amit a színpad kíván.
Lőrinc: És ez nem is olyan egyszerű, mivel teljesen különböző a habitusunk. Én például mindig a technikai dolgokat ellenőrzöm, igen feszült idegállapotban. A bátyám mottója: „aki fontos, azt úgyis megvárják”. És éli is ezt a fajta gondolkodásmódot: általában az utolsó pillanatban érkezik.
Na és az édesapám! Hát, ő képes kezdés előtt két perccel egy teljesen nem odaillő témát boncolgatni, amikor én épp már belépnék a színpadra. De ez így jó. Ez nálunk már-már rítus. (nevet)

Sokan lesztek a színpadon, nagyon kell egymásra figyelni. Szoktatok hibázni?

Eddi: Egy szövegbaki vagy dallamhiba a pillanat tört része alatt történik. Volt olyan, hogy egy 6 éve énekelt dalnál esett ki minden: a harmadik tételben szólóm volt, el kellett volna kezdjem, és egyszerűen nem jött elő a szöveg. Ilyenkor vagy elkezdi más, vagy rátesznek egy lapáttal és kedvesen néznek rám, hogy akkor ebből gyere ki! (nevet) 
Lőrinc: De bajban nem hagyunk senkit!

NZSA