Izgalmas történelmi sorozatunk kevésbé ismert, vagy sokszor ismertnek vélt, ám tévhitekkel övezett történeti témák nyomába eredve vizsgálja a magyar múlt válogatott témáit. Házigazdánk Katona Csaba történész, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának munkatársa, aki minden különleges kérdéskört meghívott vendégével jár körbe és mutat be a közönségnek.
A magyar őstörténet az 1970-es évekre kialakult konszenzus után sokáig alapvonalaiban megoldott problémának tűnt, amelyben csak kisebb részletkérdésekben folytak viták. Az egyensúly a nyelvészek, a régészek és a történészek közös munkája révén alakult ki, erős nyelvészeti túlsúllyal. A szilárdnak tűnő elmélet a 2010-es évek elején látszott megingani. Elsősorban a régészet hozott olyan új eredményeket, amelyek ellentmondtak a korábbi elképzeléseknek: a kárpát-medencei honfoglaló régészeti hagyatéknak korábban sosem látott, remek párhuzamai kerültek elő viszonylag nagy számban egyfelől Ukrajnában, másfelől a Közép- és dél-uráli régióban, ráadásul a honfoglalás időpontjához viszonylag közeli, illetve az utáni időszakból. Mindebből adódott a következtetés, hogy a magyar vándorlás a Közép-Urál irányából indult meg a 9. század középső harmadában, és viszonylag gyors volt. Ez pedig nem illeszkedett a korábbi, sok évszázados kelet-európai tartózkodást feltételező elméletekhez. Hamarosan a történeti kutatások is felzárkóztak: a források újbóli, nem csupán a magyarokat említő részekre szorítkozó elemzése új eredményeket hozott, amelyek lényegesen átrajzolták azt a képet, amit a honfoglalás előtti magyarságról eddig kialakítottunk.
A márciusi beszélgetésen ez utóbbiak közül mutat be néhányat Katona Csaba vendégével, Sudár Balázs történésszel.
