Ugrás a tartalomra

Advent a Várkert Bazárban - December 8.

Programok

ZÖLD KARÁCSONY - Adventi készülődés a fenntarthatóság jegyében

Tudjuk-e azt, hogy a karácsonyi ünnepek alatt mennyivel nő a környezetterhelés? Az ünnepi díszkivilágítások, a sütés-főzés miatti többletenergia-felhasználás, de akár az ajándékok csomagolásához felhasznált papír is mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy ökológiai lábnyomunk a többszörösére nőjön.

Környezetvédelem, klímaváltozás, túlfogyasztás, műanyaghulladékok, társadalmi előítéletek és számos olyan téma, mely a legkisebbektől a legnagyobbakig, kortól, nemtől függetlenül szinte mindenkit érint. Advent második vasárnapjának programját a CELLUX CSOPORT segítségével úgy alakítottuk ki, hogy a témához kapcsolódó előadásokon és beszélgetéseken túl a kézműves programok is mind-mind erről a fontos témáról szóljanak.

Testőrpalota

10:00 – 18:00 ROMANI DESIGN - SZUBJEKTÍV Karácsonyi workshop

A Romani Design karácsonyi workshopján a résztvevők megismerkedhetnek a roma karácsonyi szokásokkal, a hagyományoknak megfelelő karácsonyi jókívánságokkal. Emellett a roma viseleti kultúrát jellemző motívumok felhasználásával készíthetik el az ünnepi kézműves ajándékokat, egyedileg fonott, ROMANI fülbevalót, karácsonyfadíszeket, karácsonyi angyalkákat.

A terem befogadó képessége limitált (maximum 30  fő), előfordulhat, hogy várakozni kell.

Rendezvényterem aula

11:00-18:00 KÉZMŰVES FOGLALKOZÁSOK

Minden adventi vasárnap a nap témája szerinti kézműves foglalkozások várják a gyerekeket és szüleiket, ahol közösen készíthetik el a család adventi koszorúját, apró ajándékokat és díszeket az ünnepekhez.

11:00-22:00 KORTÁRS IPARMŰVÉSZETI VÁSÁR

Az adventi vasárnapokon ismét megnyílik a kortárs iparművészeti vásár, ahol a hazai ékszertervezők, keramikusok, grafikusok és iparművészek új kollekcióit, friss ötleteit csodálhatják meg látogatóink.

ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS

Mind a négy adventi vasárnapon a délelőtti, délutáni és esti programokat közös, ünnepélyes gyertyagyújtás köti össze. A koncerteket megelőzően, az esemény háziasszonyával és a fellépőkkel közösen meggyújtjuk a Hello Wood által alkotott különleges adventi koszorú egy gyertyáját, néhány ünnepi gondolat megfogalmazásával.

11:00 SÜT A MAMA, SÜT  - A VERONAKI Zenekar adventi koncertje

"A Veronaki zenéje nekem a családról szól, és azt szimbolizálja, hogy ha elültetünk egy magot, és azt gondozzuk, erdő lesz belőle. Erdő, amely táplálékot, levegőt, hajlékot ad a benne élőknek. Szeretem ezt az erdőt, s szeretném, hogy egyre többen gondozzuk és egyre nagyobb legyen.” - Tarján Veronika

A Veronaki zenei palettája rendkívül színes. Jellemző, hogy egy dalon belül jelennek meg népzenei és könnyűzenei elemek, ezt eredményezi az is, hogy a tagok zenei világukban kötődnek a különböző népek muzsikáihoz legyen az afro, balkáni, erdélyi vagy akár blues zene.

A hangszerelés is igen változatos, találkozhatunk a török vidékekről származó hosszú nyakú szazzal, moldvai népzenéből ismert kobozzal, egzotikus, különleges ütőhangszerekkel, gitárral, brácsával, tamburákkal, tangóharmonikával és nagybőgővel. A zenei sokszínűséget a többszólamú vokális megszólalás teszi igazán különlegessé. A mesével körül szőtt zenei világ igazi különlegesség a gyermekeknek a muzsika hatalmas óceánján.

A zenekar tagjai:

Tarján Veronika - mese, ének

Mogyoró Kornél - ütő hangszerek, ének

Árkosi Szabolcs - tangóharmonika, szaz, ének

Herr Attila - basszusgitár

Horváth András Ádám - gitár, ének

Szokolay Dongó Balázs - furulyák, duda



12:30 MESÉK AZ ADVENTRŐL

Rák Kati meseműsora
(karácsonyi dalok és mesék)

15:00 FOGI SZÍNHÁZ – KUKAMESE

A mesék birodalmában milyen izgalmasak a különböző színű kukák! Azaz dehogy kukák! Fém Feri, Papír Pali, Üvegénia, Barnaüveg Balambér, Poli Eszter lakóházai várják a gyerekeket, hogy az izgalmas kalandok végén Komposzt anyó segítségével Zöldhajú, a természet tündére rendet teremtsen.

Déli paloták

11:00 KARÁCSONY A LÖVÉSZÁROKBAN -  Múzeumpedagógiai foglalkozás 12-14 éveseknek az Új világ született kiállításon

Lehet-e meghitt a karácsony háború idején, lehet-e a szembenálló feleknek együtt ünnepelni? Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre keressük a választ, miközben megalkotjuk saját karácsonyi üdvözlőlapunkat.

A program regisztrációhoz kötött! 

15:00 CSENDES ÉJ A SENKIFÖLDJÉN - Tárlatvezetés az Új világ született kiállításon

Mi került az ünnepi asztalra 1915-ben? Töltényhüvely a karácsonyfán? Út a boldog békeidőktől a legsötétebb, háborús karácsonyig. Felidézzük a karácsonyi fegyverszünetet, a lövészárok-életet az ünnepek alatt.

A program regisztrációhoz kötött! 

16:00 KIS KARÁCSONY, NAGY HÁBORÚ -  Felnőtt workshop az Új világ született kiállításon

A fronton szolgálóknak úgy kedveskedhettek a hátországban maradt szeretteik, hogy csomagokat küldtek nekik. De mit érdemes és mit lehet a frontra küldeni? Csokoládét, gyufát? Összeállítunk egy frontra küldendő csomagot, végiggondolva, hogy minek örülhetnének a katonák és hogyan juthat el küldeményünk hozzájuk.

A program regisztrációhoz kötött! 

Rendezvényterem

19:00 SNÉTBERGER FERENC - GENERATIONS

Advent második vasárnapján a gitár és a tuba, illetve elődje a szerpent egyszerre merész és érzékeny játékát hallhatjuk a Berlinben élő Snétberger Ferenc és a francia Michel Godard virtuóz tolmácsolásában. Az esten Toni Snétberger dobon, a Snétberger Zenei Tehetség Központ egykori tanítványai, Fehér Elemér klarinéton, Bodoczki Ernő nagybőgőn játszik.

Vendég: MICHEL GODARD – tuba, szerpent

TOVÁBB AZ ELŐADÁSRA!

Snétberger Ferenc - Generations