Skip to main content

Karinthyráda - Monodráma Haumann Petra előadásában

Lakásszínház a De la Motte-Beer-palotában

 karinthyrada

A monodráma Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezsőné írásait ötvözve női szemszögből próbálja meg átélhetővé tenni a "Karinthys" életérzést és világszemléletet úgy, hogy közben Karinthy Frigyes magánéletébe is bepillantást nyerhetünk.

„Tinédzserkorom óta olvasom Karinthy írásait, nagyon közel állnak a szívemhez. Ennek a darabnak az alapját Kosztolányi Dezsőné „Karinthy Frigyesről” című műve adta, amelyet megtűzdeltünk Karinthy-monológokkal. Így sikerült úgy összeraknunk egy női Karinthy-darabot.” (Haumann Petra)

Közreműködik:

Kosztolányiné Harmos Ilona: Haumann Petra
Jelmez: Papp Janó
Dramaturg: Gyulay Eszter
Rendező: Király Attila

Az előadást megelőzően egy exkluzív sétára is válthatnak jegyet a De la Motte-Beer-palota festett barokk szalonjaiba!

Az építtetői nevét őrző palota a Budavári Palotanegyedben, a Dísz téren áll. A szerény külsejű épület legpompásabb dísze az emeleti síkmennyezetes „emphilade” vagyis az egy tengelyre felfűzött öt szobából álló barokk térsor.

1773-ban a De la Motte család eladta az épületet Beer József Kajetán császári és királyi katona-gyógyszerésznek. A patikus nevéhez fűződik a barokk motívumokkal, és képi ábrázolásokkal díszített térsor létrehozása. A díszítőfestések sokáig rejtve maradtak az évszázadok során rájuk festett rétegek alatt. A második világháborúban a palota bombatalálatot kapott, majd a végső helyreállítás 1963 tavaszán fejeződött be. Ekkor a födémcsere előtti kötelező falkutatás során a kutató sávokban előbukkantak a falfestések, majd mintegy 15 réteg festés eltávolítása után előtűnt a korabeli barokk díszítőfestés. A feltárt felület mennyiségében és tematikájában is példa nélküli a budavári polgári építészetben.

Az előadás előtt bejárjuk a palota falképekkel díszített szalonjait, hogy megismerjük a különlegesen izgalmas épület történetét.


Találkozó helyszíne: 1014 Budapest, Dísz tér 15.
Időpontja: 17:45
A tárlatvezetés kezdete: 18:00
A tárlatvezetés vége: 18:30