Skip to main content

Új világ született - Finisszázs

Különleges rendezvénysorozattal búcsúzik a látogatóktól a Terror Háza Múzeum immár hét éve látogatható kiállítása a Várkert Bazár déli palotájában. Magyarországon, de összeurópai viszonylatban is ez a tárlat az eddigi legnagyobb ívű kísérlet arra, hogy száz év távolából – a háborús győztesek, valamint a totális diktatúrák által sulykolt értelmezések helyett – új szempontok alapján mutassa be az egész 20. századot meghatározó tragikus eseménysorozatot.

Rendhagyó filmvetítéssel és meghívott szakértők közreműködésével egész napos programsorozatra várjuk az érdeklődőket. A részvétel valamennyi programon ingyenes, de az események korlátozott férőhelye miatt előzetes regisztrációhoz kötött, jelentkezni a programoknál megadott linkeken lehet.

Filmvetítés és beszélgetés a Várkert Bazár Testőrpalotájának vetítőtermében:

16.30-17.30Halhatatlanok - Limanowa, a magyar győzelem 1914 (52 perc)

A dokumentumfilm eredeti helyszíneken forgatott felvételek mellett színészek és hagyományőrzők közreműködésével eleveníti meg az első világháború miliőjét. Az első világháború első fél évének történetét dolgozza fel a soproni 9-es Nádasdy-huszárok szemszögéből.

Jelentkezés itt.

18.00-19.00 - Rejtélyes történelem különkiadás (60 perc)

Katona Csaba történész beszélgetése a feldolgozott eseményekről és az első világháború magyar vonatkozásairól.

Vendég: Bárány Krisztián, történész és a film rendezője

Jelentkezés itt.

Szubjektív tárlatvezetések az Új világ született kiállításon a Várkert Bazár Déli palotájában:

10.30-12.00 - A fegyvertörténész gondolatai a pusztításról - BETELT

dr. Kiss Gábor alezredes, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténelmi Levéltárának a

levéltárvezetője katonai szakértő szemszögéből mutatja be, hogyan változott a pusztítás mértéke az első világháború alatt és milyen hatása volt a hadászat fejlődésére, haditechnikai újításokra, valamint a társadalmakra az első modern kori háborúnak. Magyarország egyik legkiemelkedőbb fegyvertörténésze kitér majd a fegyverek fejlődésére és arra is, hogy miért nevezzük az első világháborút a mai modern háborúk ősatyjának.

13.30-15.00 - Emberek és állatok – amikor ebédre nincsen mákos tészta - BETELT

Púza András, egykori tűzszerész altiszt a kutyájával, Spirittel mutatja be, milyen háborús szolgálatot teljesítettek a katonák segítőtársai a Nagy Háborúban.

Az első világháborúban az egymással szemben harcoló felek hadseregeiben 16 millió állat szolgált. Igavonó lovakról, hírszerző galambokról, gáztámadást jelző kanárikról, sebesültkereső és kabalakutyákról, sőt a hátországban szántó elefántokról is mesél a felnőtteknek szóló tárlatvezetésén Púza András volt katona, a Magyar Honvédség I. Tűszerész és Hadihajós Ezredének egykori kutyavezető tűzszerész altisztje. Szolgált bel- és külföldön, Afganisztánban hét hónapot töltött hadműveleti területen NATO misszióban a tartományt felügyelő tűzszerész csoport tagjaként.

 

15.00-16.00 Császár Angéla: Nagy Arany – Nagy Ezüst.

A Nagy Arany és Nagy ezüst kitüntetések az első világháború katonai elismerései voltak az Osztrák – Magyar Monarchiában. Zerkovitz Béla zenéjével és Harmath Imre szövegével egy nagyon szép dal is született róluk.  A magyar költészet verssoraival, valamint első világháborús kuplékkal, sanzonokkal idéződnek meg a kor küzdelmeinek, drámáinak, könnyes – bús „humorának” állomásai.  A verseket és szövegeket Császár Angéla tolmácsolja a dalokat Nagyváradi Erzsébet adja elő.  Zongorán közreműködik Fekete Mária.

Jelentkezés itt.

17.00-18.30 - Juhász Anna irodalmár szubjektív tárlatvezetése - BETELT

Juhász Anna irodalmár és Kiss Henrietta, a Várkapitányság tartalomfejlesztési vezető szakértője versek és naplók segítségével, a háború emberi oldalát megmutatva ismerteti az írók szerepét és helyét az első világháborúban. Végzetes sorsok és végzetes helyzetek - hogy születhet boldogság a háború árnyékában? Mit élt át Csáth Géza katonaorvosként? Milyen szerepe és helyzete volt a nőknek a fronton és a harcmezőn? Vészi Margit haditudósítóként honnan tudósított? Hogyan él tovább Pilinszky Jánosban Babits Mihály háborús képe? Hogy öröklődik a trauma az írók között? A tárlatvezetésen ezekre a kérdésekre is választ keresünk, míg a kiállítás emblematikus tereiben utoljára hallgathatnak meg legendás verseket, leveleket a múlt századelőről.