Skip to main content

Rejtő Jenő: A tizennégy karátos autó

Koncertszínház a Budapest Bárral

Az utánozhatatlan humorú Rejtő Jenő írói fantáziája külön világot teremtett a magyar regényirodalomban. Ezúttal a legnépszerűbb műveinek egyike A tizennégy karátos autó, a TRIP koncertszínházi sorozat egyik szenzációja érkezik áprilisban a Várkert Bazárba.

Több generáció kedvenc regényírója egy olyan zenekart is megihletett, amely stílusával, zenei sokoldalúságával minden korosztályt elbűvöl: az előadás kulcsjeleneteihez a Budapest Bár zenészei és a kitűnő dalszerző, Szűcs Krisztián írták a dalokat. Így lett Gorcsev Iván, Vanek úr és Vendier őrmester sivatagi ámokfutásából varázslatos összművészeti élmény.

„Rejtő feszes poéntornádójához elsőre megtisztelő, azonban lehetetlennek tűnő feladatnak látszott dalokat írni. Szerencsére a briliáns karakterek szinte maguk írták a szövegeket és a dallamokat a fejemben, sokat segítettek Keresztes Tamás zenei szempontból is értő, érzékeny iránymutatásai” – vallott Szűcs Krisztián a munkafolyamatról.

A koncertszínház legalább annyira színházi, mint zenei élmény, a dalokat nem énekesek, hanem nyolc kitűnő színművész adja elő, a produkció rendezője és egyben díszlettervezője a Jászai Mari-díjas Keresztes Tamás, aki Divinyi Rékával együtt adaptálta színpadra a regényt.

„Ez az első önálló rendezésem egy remek stábbal, valódi örömmunka volt az egész próbafolyamat” – nyilatkozta Keresztes Tamás.



Szereplők:

Bertinus tanár, André, Lingström, Marvieux, Légiós tiszt, Corot – Dankó István

Anett - Fekete Patricia

Laboux, Privát Elek, Vendier őrmester – Mertz Tibor

Vanek úr - Mikó István

Gorcsev Iván - Polák Ferenc

Narrátor, Oroszlán - Keresztes Tamás

Hallgatag Drugics - Turi Péter

Rézláb - Juhász Bence

Színpadon a Budapest Bár zenekar: Farkas Richárd, Farkas Róbert, Kisvári Bence, Ökrös Károly, Ürmös Sándor

Díszlet, látvány: Keresztes Tamás és Várai Artúr

Jelmez: Bartos Letícia

Grafika, rajz: Várai Artúr

Animáció: Nagy Tamás

Visual: Magács Vince

Fény: Mihalecz Tamás

Dalszövegek, zene: Szűcs Krisztián, Kollár-Klemencz László és a Budapest Bár zenekar

Hangszerelés: Budapest Bár

Korrepetítor: Szép András

Dramaturg: Divinyi Réka

Rendezőasszisztens: Szakács Zsuzsa

Rendező: Keresztes Tamás

 

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.