Skip to main content

Dr. Csorba László szubjektív tárlatvezetése az Új világ született kiállításon

csorba_laszlo2

Dr. Csorba László történész, az ELTE BTK egyetemi tanára, az MTA doktora, a Magyar Nemzeti Múzeum címzetes főigazgatója évtizedek óta kutatja és tanítja a modern kori magyar művelődés- és egyházpolitika viszonyrendszerének, továbbá a magyar–olasz kapcsolatoknak a történetét. A tárlatvezetés során a kiállítási terekben föltáruló képi világot elemezve – elgondolkodtató és humoros epizódokat is fölidézve – arról beszél majd, miért és miképp fordult új irányba tágabb otthonunk, Európa és ezen belül a magyar haza sorsa a Nagy Háború drámai szenvedései és történelmi tragédiája következtében.

Közreműködők: Dr. Csorba László



A hatályos kormányrendelet alapján az előreváltott ülőhelyes nézőtérrel megrendezett kulturális rendezvényeinkre, előadásainkra védettségi igazolvány nélkül is szabad a belépés.

A zenés-táncos illetve zárt térben tartott egyéb rendezvényeinkre továbbra is az eddigi szabályok érvényesek, azaz azokat magyar vagy uniós védettségi- és egy arcképes igazolvány (személyi igazolvány, jogosítvány vagy útlevél) együttes bemutatásával vagy a védettséget igazoló telefonos applikációval látogathatják azokat a 18 év felettiek.

A 18 év alattiak felügyelet nélkül vehetnek részt programjainkon, amennyiben rendelkeznek védettségi igazolvánnyal. A 16 év alatti hozzátartozók mentesülnek a védettségi igazolás alól, de életkoruk igazolására diák- vagy arcképes igazolványt (személyi igazolvány vagy útlevél) kell felmutatniuk, amennyiben ezt a jegykezelő kéri tőlük, a rendezvényre való belépésük pedig csak és kizárólag felügyeleti jogot gyakorló, védettségét a fentebb említett módon igazolni képes felnőttel lehetséges.

További információkért kérjük olvassa el figyelmesen járványügyi óvintézkedéseinket.

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.