A Kabóca Bábszínház új, Mennyei muzsika című adventi előadásának budapesti bemutatóját a Várkert Bazárban láthatja a közönség december 22-én. Az előadás megálmodója Ladányi Andrea (Liszt Ferenc-, Harangozó Gyula- és Kossuth-díjas, érdemes művész). Az előadáshoz kapcsolódóan Markó-Valentyik Anna (Junior Prima-díjas) színésznővel készült beszélgetést olvashatjátok.
Hogyan kapcsolódtál a történethez, és mit jelent számodra az előadás üzenete?
Alapvetően nagyon szeretem a karácsonyi ünnepkört, van is egy egyszemélyes betlehemes előadásom Éneklő Betlehem címmel. Nagyon szeretem ezt a történetet is. Nem ismertem a mesét, de nagyon tetszik a gondolat, hogy a zene megtartóereje és összekovácsoló képessége mennyire nagy és ősi. Abszolút tudtam hozzá kapcsolódni, hiszek is ebben. Amikor sok em-ber énekel együtt, engem mindig meghat. Ez hitet ad, hogy a világunk lehet attól szép, hogy mi összekapaszkodunk és egymással, egymásért működünk. Mind szakmailag, mind magán-emberként mélységesen egyetértek azzal, hogy sokkal többet kellene egymással foglalkoz-nunk és sokkal nagyobb empátiával kellene léteznünk a világban. Szerintem akkor előrébb tartana az emberiség.
Az előadás különleges hangulatot teremt a karácsonyi készülődés idejére. Számodra mitől lesz egy előadás igazán ünnepi és meghitt?
Igazán ünnepi és meghitt számomra az őszinteségtől és a nyugalomtól lesz. Az év ezen sza-kaszában inkább azt preferálom egy előadás kapcsán is, ha a nyugalmat, a békességet és az egymás felé fordulást hangsúlyozza, nem pedig azt a mókuskereket pörgeti végig, amit egyébként is pörgetünk egész évben.
Ladányi Andrea rendezőként, látványtervezőként és koreográfusként is dolgozott ezen az előadáson. Hogy élted meg a próbákat és az Andreával való közös munkát?
Andreával mi már rengetegszer dolgoztunk együtt, de egy dolog vele kapcsolatban egészen biztos: rendkívül felkészült. Pontosan tudja, hogy mit akar és iszonyatosan profi. Amik a keze alól kerülnek ki, nem mehetnek egy bizonyos szint alá és igazából nem is tudnak men-ni. Mire a színészek bekerülnek a képletbe már olyan szinten van a produkció, hogy garan-tált a minőség. Nagyon nagy örömmel dolgozom vele és minden alkalommal tudok tőle újat tanulni. Nagyon megtisztelő, hogy egy ilyen kaliberű alkotóművésszel dolgozhatok együtt és közben tanulhatok is tőle.
A Mennyei muzsika zenei világa különösen fontos szerepet játszik a darabban. Szerinted miért hat másként egy zenés darab a nézőkre, mint a próza?
Nem tudom ennek pontosan a tudományos hátterét, de biztos vagyok benne, hogy a zene egy olyan ősi és ereinkben csörgedező dolog, ami a többségre nagyon nagy erővel hat. A hatá-sossága és az összekovácsoló ereje összehozza az embereket. Szerintem sokan zsigerileg szimpatizálnak a zenével. Egy mindenkiben lüktető ritmus, dallam és harmónia igénynek tesz eleget egy jó zenés előadás.
A darabot fiatal közönségnek ajánlják, 4 éves kortól. Milyen kihívásokkal szembesülsz a gyerekeknek szóló előadásokban, és mi az, amit a legjobban szeretsz ezekben a pro-dukciókban?
Gyerekeknek játszani mindig nagy öröm, de ugyanakkor hatalmas felelősség is. Akkor van probléma, ha az alkotók nem veszik figyelembe azt, hogy hány éves korú embereknek alkot-nak. Mást kell csinálni egy háromévesnek, mást kell egy ötévesnek, másra van szüksége egy nyolc vagy egy tizenkétévesnek. Ha tudjuk, hogy milyen korosztálynak alkotunk és ennek mik a kritériumai, szakmai fortéjai, akkor a gyerekek élvezik az előadást. Ha nem nézik azt, ami a színpadon történik, túlzsizsegnek, esetleg hangoskodnak közben, akkor sem a gyere-kekkel van a probléma, hanem az alkotók lőttek be rosszul valamit. Én nagyon szeretek ne-kik alkotni. Rögtön reagálnak, így sokkal hamarabb szembesül a színész a hibákkal, mint felnőtt közönségnél. „Ez mi? Menjünk haza! Ez ijesztő volt! Szomjas vagyok!” ... Ha jó mindaz, amit látnak, akkor ezekkel nem fognak huzamosan foglalkozni. Emellett számomra teljesen egyértelmű, hogy hatalmas felelősség nekik alkotni. Nem szabad őket alábecsülni. Szerintem óriásit téved az, aki egy nagyon cuki, kedves, harsány, didaktikus valamit visz fel a színpadra. Belőlük lesz a jövő értő és nemcsak színházfogyasztó, de mindent működtető társadalma. Nem mindegy, hogy a gyerekek min nőnek fel, hogy mit tekintenek evidenciá-nak és alapvetőnek. Nagyon örömteli dolog valami minőségit létrehozni nekik. Ilyenkor büszke vagyok a választott szakmámra, ugyanakkor mélyen szégyenkezem, amikor olyan mondatokat hallok előadásaink után, hogy „ilyet még nem láttunk, hogy figyeltek a gyere-kek”, „milyen érdekes volt, hogy nem szájbarágós”, „ez igazi színház volt”, „a mi gyereke-ink nem ilyenhez szoktak”.
Mi az az üzenet, amit szeretnél, hogy a nézők haza vigyenek az előadás után?
Azt hiszem azt, hogy van visszaút. Sokszor romlanak el a dolgok, vagyis a Mennyei muzsika kottájának papírszeletkéi szanaszét repülnek. Az emberek már nem figyelnek oda magukra, egymásra, nincs békesség, harmónia. Szomorú, de gyakran megesik. De az a fontos, hogy van visszaút. Ez nagyon fontos üzenet. Azt gondolom, vannak jóvátehetetlen bűnök. De nem minden az. Ha újra kinyitjuk a szívünket és a fülünket, megtaláljuk egymást, a békét, a mennyei muzsikát. De ahhoz bátraknak kell lennünk; akarnunk kell jobbnak lenni magunk-hoz és egymáshoz.