Skip to main content

Innováció a művészetben a középkortól napjainkig

Képzőművészeti újítások a korai modernizmusban

varkonyi_gyorgy

A szakirodalomban a nyilvánvaló oximoron ellenére is használatos jelzős szerkezet – klasszikus avantgárd – önmagában felveti az avantgárdnak és korának tulajdonított újítási potenciál viszonylagosságát. Mert a legtöbb „innovatív” gesztus hátterében ott tátong a múlt mélységes mély Thomas Mann-i kútja, amely forrásként is képes működni. Elég talán Malevics „tárgynélküli világ”-ának, a szuprematista utópiának és az orosz miszticizmusnak valamint az ikonfestészeti tradíciónak tagadhatatlan kapcsolatára utalnunk. Az előadás keretei és pozíciója sem szükségessé sem lehetővé nem teszik a mögöttünk hagyott évszázad második felében kimerítően kutatott és feldolgozott téma általános áttekintését. Ugyanígy célt tévesztene e keretek között egyetlen csomópont részletekbe menő bemutatása. Módszertani menedékként marad tehát a szubjektív kiemeléseknek s azok példákkal való illusztrálásának útja. Ennek állomásai a műalkotás (és ezáltal az alkotó) újrapozicionálásának fonalára fűzhetők fel.

Előadó: Várkonyi György Németh Lajos-díjas művészettörténész

Állítsa össze Művészettörténeti Klub bérletét! Vásároljon 15 % kedvezménnyel minimum 3 különböző előadásra egyidejűleg tetszőleges számú jegyet! A kedvezmény online automatikusan érvényesül a jegyek kosárba helyezése után! Nézze meg a sorozat többi előadását itt!

A művészet területén nem ritka eset az, hogy egyetlen mester életművének a töredéke, akár egyetlen mű is elindíthat olyan művészeti törekvést, mozgalmat, illetve magáról a művészetről való gondolkodás jelentős változását, mely a hagyomány újraértelmezését, a művészet megújulását generálja.

De mikor nevezhető innovációnak egy művészeti újítás? Lehet-e innovatív a hagyomány folytatása, tudatos őrzése, vagy csak az a műalkotás, művészeti koncepció tekinthető innovatívnak, amely gyökeresen szakít, vagy szakítani látszik a művészeti hagyománnyal? Mi a kapcsolat a tradíciók megújítása és a művészet fejlődése között? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket vetnek majd fel a művészettörténeti klub előadásai, amelyek a kora középkortól napjainkig kronologikusan következnek, de nem stílustörténeti korokat foglalnak össze, hanem elsősorban az eredetiség szemszögéből értékelnek egy-egy művészeti kort vagy korszakot, kiemelve a művészet régi és új, nagy teljesítményeit, új nézőpontot kínálva a résztvevők számára, hogy pontosabban lássák és jobban értsék a műalkotásokat valamint a művészet változásában az alkotói újítások szerepét, jelentőségét.

Valamennyi előadás arra fókuszál, hogy megvilágítsa azokat a legfontosabb művészeti – formai, technológiai, anyaghasználati, ikonográfiai, szemléleti, kifejezésbeli – újításokat, amelyek gyökeres változást indítottak el a művészet adott, vagy szélesebb területén. Programsorozatunk a romanikával indult, és napjainkig ad áttekintést olyan kiemelkedő művészeti emlékekről, műalkotásokról, amelyek az európai művészeti hagyományba integrálódtak, holott a maguk korában a hagyomány gyökeres megújulását indították el.

A Várkert Bazárban megvalósuló előadások társszervezője a Konok-Hetey Művészeti Alapítvány. A programsorozat Konok Tamás festőművész életműve előtt tisztelegve, az ő emlékére jött létre.

A hatályos kormányrendelet alapján az előreváltott ülőhelyes nézőtérrel megrendezett kulturális rendezvényeinkre, előadásainkra védettségi igazolvány nélkül is szabad a belépés.

A zenés-táncos illetve zárt térben tartott egyéb rendezvényeinkre továbbra is az eddigi szabályok érvényesek, azaz azokat magyar vagy uniós védettségi- és egy arcképes igazolvány (személyi igazolvány, jogosítvány vagy útlevél) együttes bemutatásával vagy a védettséget igazoló telefonos applikációval látogathatják azokat a 18 év felettiek.

A 18 év alattiak felügyelet nélkül vehetnek részt programjainkon, amennyiben rendelkeznek védettségi igazolvánnyal. A 16 év alatti hozzátartozók mentesülnek a védettségi igazolás alól, de életkoruk igazolására diák- vagy arcképes igazolványt (személyi igazolvány vagy útlevél) kell felmutatniuk, amennyiben ezt a jegykezelő kéri tőlük, a rendezvényre való belépésük pedig csak és kizárólag felügyeleti jogot gyakorló, védettségét a fentebb említett módon igazolni képes felnőttel lehetséges.

További információkért kérjük olvassa el figyelmesen járványügyi óvintézkedéseinket.

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.