Ugrás a tartalomra

Ha jó a koncert, vibrál a tér, amiben a közönséggel együtt vagyunk - interjú Henri Gonzoval

henri gonzo

Ha jó a koncert, vibrál a tér, amiben a közönséggel együtt vagyunk

Henri Gonzo-t a Fran Palermo karizmatikus frontembereként ismerte meg a közönség. Már kamasz korában lenyűgözte rajongóit extravagáns fellépéseivel. Két éve alapította meg a Henri Gonzo és a Papírsárkányok formációt, hogy alkotóként és dalszerzőként megújulhasson. A zenekar gazdag hangszerelésű filmzenés, klasszicizáló dalokkal érkezik a Várkert Bazárba április 27-én. Henri mesélt Kubáról, utcazenélésről, világjáró turnéról, melankólia vigasztalásról és elárulta azt is, hogy a hangszereken kívül még mi mindent gyűjt.

Különleges a családneved. Honnan ered?
A spanyol származású kubai matematikus nagypapámat hívták Henry Gonzalez Mastrapanak. Nagymamámmal egy magyar egyetemen találkoztak 1972-környékén, aztán sokáig Santiago de Cuba-ban éltek. Anyukám fiatalon lett terhes velem, visszajött a családom egy része Magyarországra. Apukám a havannai Zeneakadémián tanított és a balettintézet zongoristája volt akkoriban, őt csak később 4 évesen ismertem meg, amikor Budapestre költözött. 

Jártál már Kubában?
Nemrég jöttem vissza, először találkoztam a kinti rokonaimmal. Hosszú naplót írtam róla, milyen volt Kubában és milyen érzés volt a családdal találkozni. Nagyon sokkoló volt ott járni, rendkívül feltöltött és el is fárasztott, teljesen más világban élünk itt Európában.

Mióta zenélsz?
Hároméves koromban édesanyám már zongorázni tanított, de 15 évesen éreztem először, hogy nem elszenvedője vagyok a zenélésnek és elkezdődött kirajzolódni a saját ízlésvilágom. Eközben felléptem apám együttesében ütősként, ahol a zenekari működésből fiatalként sok mindenre ráláttam. Akkoriban, megtanultam harmonikázni és utcazenéltem. 2012-ben alakult meg a Fran Palermo. Érettségi után kiköltöztem Londonba, egyedül éltem, utcazenéltem és kisebb bárokban léptem fel. Az anyagi nehézségek ellenére inspiráló és főleg tanulságos időszak volt. 

Mi várt itthon?
Egymás után megjelent két angol nyelvű nagylemezünk, hivatásszerű zenész lettem. Stabilabb csapatom lett. Turnéztunk Dél-Koreától Hollandiáig, Londonban egy Grammy-díjas producerrel stúdióztunk. A sok utazás borzasztó kimerítő volt, előfordult, hogy hetekig egy buszban éltünk tízen. Felemésztettek a kilométerek. De általában elég jól szórakoztunk.

Ma már élesebb határt húzol a munka és a buli között?
A kettő alapvetően együtt jár, de időnként igen. Egyre több mindennel foglalkozom, ezért kell az energia. Klipeket rendezek, szeretem összerakni a fellépéseink komplett vízióját, és a grafikai dolgokat. 

A családod értékeli a zenei sikereidet?
Szinte minden fellépésemen ott világított a nézőtéren két fehér gombahaj. Ameddig nagyapám élt, nagyon sok koncertemre eljöttek nagymamámmal. Négy édestestvérem van, időnként két öcsém is tagja volt a zenekarnak.

Hogyan készülsz a Várkert Bazáros koncertre?
Gyűjtöttem filmrészleteket, remélhetőleg izgalmas vizuállal jövünk, de kihasználjuk a Rendezvényterem fényeit is, és hozzuk az új album dalait. 

Mikor vagy elégedett egy fellépéssel?
A siker az, ha fel tudok szabadulni a színpadon, mert minden a helyére került. Ehhez már a próbák is jól kell menjenek. Ha jó a koncert, vibrál a tér, amiben a közönséggel együtt vagyunk. Ilyenkor az extázist meg lehet élni maníros „standupolások” nélkül.

Nem szereted a közönséget szóval tartani, viszont annál fontosabb a merész öltözet.
Rendszeresen járok moziba, múzeumba, gyakran beugranak film-, és festményrészletek. Nemrég például egy 18. századi képen láttam egy vicces gallért, és rájöttem, hogy szívesen fellépnék ilyen jelmezben. Bár nem kötelező egy koncerten maskarákat használni, de szórakoztató és hozzáadhat a produkcióhoz. Sosem szerettem, ha egy zenekar fekete pólóban lép fel. Érdekel, ha átadja azt az életérzést, amit képvisel.

Miért hívtad életre a Papírsárkányokat?
A Fran Palermo gitárcentrikus és dobcentrikus rock'n'roll. Szerettem volna filmzenés hangzású dalokat hangszerelni sok vonóssal, hárfára, zongorára. Kíváncsi lettem arra is, hogyan tudok magyarul dalszöveget írni. Gazdagítani akartam a szókincsemet, belevetettem magam a hazai versek világába és a világirodalomba. 

Miről írsz szívesen?
A Papírsárkányok dalai az életem bonyolultabb kihívásaira reflektálnak, de ugyanakkor az utazásaimra, szerelemre is és mind arra, ami inspirál. Sokan azt mondták rájuk, hogy boldogmelankólia, vagy vigasztalás. 

Irodalmi szövegeket megzenésítesz?
Igen, kész írásra nagyon könnyen jön a dallam. Nemes Nagy Ágnes, Juhász Gyula és Csoóri Sándor költeményeivel már dolgoztam. Aláhúzok részeket és amikor átlapozom a zongora fölé rakva, elindulnak a gondolataim. Virginia Woolfot és Albert Camust nagyon szeretem mostanában. Ha sokat olvasok, utána elkezdek úgy beszélni és gondolkodni, mint amit olvasok. De a fő célom az, hogy magam írjam a szöveget, erre a legnehezebb időt és energiát találni minden más mellett, közben a legfontosabb és legizgalmasabb része a dalszerzésnek.

Igaz, hogy harmincféle hangszeren játszol? 
Sok hangszert meg tudok szólaltatni, rengeteget használok felvételeken, de nem vagyok virtuóz. Mostanra egész nagy hangszergyűjteményem van, egy része már rég a próbaterembe került, mert nem fér el otthon.

Van olyan hobbid, ami nem kapcsolódik a zenéhez?
Sok mindent gyűjtök a hangszereken kívül is, régi könyveket, képeslapokat. Gyakran futok a Margitszigeten, a covidjárvány idején kezdtem el, segített csökkenteni a szorongást, ami rendkívül erős volt abban az időszakban. De szeretek rajzolni, festeni és kertészkedni is, idén már ültettem virágokat.

NZSA